Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-09-23 / 39. szám
Evangélikus Lap. 39. sz. 1911. szeptember 23. 2. oldal. Én látom őt! Látom a hitszabadságnak merész és rettenthetetlen bajnokát, ott az Antikrisztus erős vára előtt, amint kezében az Ige Istennek hatalmas fegyverével, leront minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, s egymásután döngeti és ledönti ama vár hármas kőfalát. Ledönti a papi rendnek a laikus nép lelkére nehezedő kiváltságos nagy hatalmát az egyetemes papság, a közös általános lelki emberség; ledönti a pápa vallási igazságot megállapító kizárólagos jogát, az igazság szabad kutatása; ledönti a pápa kizárólagos egyházkormányzó jogát az összes keresztyén hívők egyenlő közjoga gondolatának bátor kijentésével. Én látom őt! És fülembe zúg itt is, most is a középkori romlott egyház egész alkotmányát alapjaiban megrázó s a keresztyén egyház igaz célját és rendeltetését elmékbe és szívekbe véső orkánszerü döbbenetes nagy szózata: „Legyen az egyház a vallásos élet ápolója, a közélet s közjó szolgája s ne ura. Le a pápa koronájával és kulcsaival s elő a Szent írással és az imád- ságos könyvvel. A polgári rend pedig rázza le nyakáról a pápa igáját. Mert a polgári rend is isteni, lelki rend“. Én látom őt! Látom a mindenre, még a halálra is elszánt sehonnai, kiátkozott, de ép azért immár igazán szabad keresztyént, ott Wittenbergen kívül az Elster kapunál, amint tengernyi nép kíséretében a lobogó máglya tüzébe dobja a pápa átokbulláját és törvénykönyvét s örökre kiváltja az Antikrisztus karmaiból a Krisztus egyházát, amelyben Úr csak egy, az Is'en, a törvény is csak egy, az Istennek igéje, kötelesség is csak egy, a szeretet munkája. És látom a világreformatort ott Wormsban, az ő megdicsőülésének szent hegyén, a császár, a fejedelmek és a főpapok fényes kara előtt, amint megállva Krisztus igazságában, Istenében mind e világ fölé emelkedik, egész lénye átszellemül, szemei bűbájos fényben ragyognak, arcáról az isteni lélek ereje sugárzik, melle kitágul és szava dong: „Jól van tehát! Mivel császári Felséged és Kegyelmességtek kurta választ követelnek, adok olyant, aminek szarva, foga nincs: hacsak a Szent-Írás bizonyságával avagy világos észokokkal meg nem győznek (mert én egymagában sem a pápának, sem a zsinatoknak nem hiszek,) én fogva lévén, lelkiismeretem Isten igéjében, semmit vissza nem vonhatok, mert sem nem bátorságos, sem nem tanácsos bármit is a lelkiismeret ellen cselekedni. Itt állok, másként nem tehetek. Isten engem úgy segéljen Amen“. És látom őt azontúl is nap-nap után testet és lelket emésztő munkában, most itt, majd amott, leikével mindenütt, amint hódító útra indúl, TÁRCA. Az emberi lélek és értéke. Kultúrtörténeti tanulmány. Irta és Besztercebányán a Luther-Társaság estélyén felolvasta Sztehlo Kornél. Városuk nagyszülöttje, az én túlkorán elhunyt barátom és iskolatársam, Böhm Károly „az Ember és világa“ című bölcsészeti munkájában azt tanítja, hogy a test és a lélek egység, vagyis, hogy nincs külön lélek test nélkül. Mély tudományossággal és nagy önállósággal fejtegeti és bizonyítja ezen tant munkájának a szellem életéről irt második részében; ő azok közé a tudósok közzé tartozik, aki miután a 18-ik és 19-ik század bölcsészeinek metafizikája ezen a téren kudarcot vallott, antropologiai alapon kutat és épít. Igen szeretném őt ezen kutatásokban követni, de erre nem érzem magamat elég erősnek és attól tartok, hogy önök nem is lennének ezen elvont fejtegetések meghallgatásában elég türelmesek. Én tehát midőn önöknek valamit az emberi lélekről elmondandó vagyok, szándékosan kerülni fogom a filozófiát és arra fogok szorítkozni, hogy mivelődési történeti szempontból vázolom nagy vonásokban azokat a nézeteket és felfogásokat, amelyeket az ember magának a lólekről alkotott. A lélek egyike azon képzeteknek, melyeket az ember érzékeivel felismerni nem képes. Soha senki ép ésszel emberi lelket nem látott, nem hallott. Az emberi lélek fogalma mégis oly régi, mint az emberiség maga, a test és lélek dualizmusának fogalma már az őskori embernél kimutatható és a vallásos nézetekkel kapcsolatban évezredeken át fentartotta magát és fentartja magát ma is. A skeptikus tudomány az, amely ezt a dualizmust első tagadni kezdi, felállítja a tételt: „csak azt hiszem, amit tudok és csak azt tudom, amit be tudok bizonyítani“. De már Shakespeare mondotta: vannak dolgok, amelyekről a ti iskolai bölcsesógtek álmodni sem mer, és nem kell spiritisztáknak lennünk, hogy a skeptikus tudomány fenti tételét visz- szautasítsuk. Elég az emberi tudás korlátoltságára és arra utalnunk, hogy a hitnek más forrása is van mint a tudás. Ez a másik alap az érzés. Az érzés is tévedhet, de ha az érzés évezredeken keresztül millió és millió embernél ugyanazon képzeteket teremti, ha az a földkerekségnek egymástól teljesen elszigetelt népeinél az emberi agy fejlődésének
