Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-09-16 / 38. szám

1911. szeptember 16. Evangélikus Lap. 38. sz. 7. oldal veszteségekről és személyi változásokról, majd a kerületbeli egyházakat ért súlyos csapósokról, Duránd- ról, Köleséről és Rimakokováról emlékezik meg és jelenti, a rendkívüli méretű csapás és a hidegebb időszak közeledésének hatása alatt, amikor az éhe­zők és fázók Ínsége kétszeres, arra a rendkívüli intézkedésre határozta el magát, hogy a szószékről felolvastatni rendelt pásztorlevélben az összes egy­házakban és iskolákban gyűjtést, a szentháromság utáni XIII. vasárnapon pedig offertórium tartusát rendelte el a kerület tűzkárt szenvedett egyházai javára, jelezvén egyúttal azt is, hogy a beérkezett adományok szétosztási arányát a kerületi közgyűlés fogja megállapítani. Jelenti, hogy Bohus Pál brassói főesperes, Münnich Kálmán szepesvárosi egyház­megyei felügyelő, Radványi István hegyaljai espe- rosségi felügyelő, Turóczy Pál hegyaljai főesperes, Simkovic János liptói főesperes vezető tisztségeikre újból megválasztattak; továbbá hogy a lemondott Ruzsiak .János esperességi felügyelő helyére Liptó- ban dr. Burján József, az eperjesi kollégium igaz­gatójává dr. Obetko Dezső jogtanár, Iglón gimn. igazgatóvá újból Fischer Miklós választatott meg; végül megemlékezik az egyházunk jeleseit ért legfőbb kitüntetésekről. Nagy megnyugvással jelentheti a kerületi köz­gyűlésnek, hogy a magas kormánynál tett bemutat­kozó látogatása és ez alkalommal főként az evang. egyháznak anyagi igényei ügyében folytatott tárgya­lásai során a magas kormány részéről a legteljesebb előzékenységet és méltányló belátást tapasztalta; külö­nösen ki kell ezt emelnie a segédlelkészi kongnia emelése, a lelkészi fizetések és korpóllékok korszerű rendezése, az eperjesi tanítóképző tarthatatlan hely­zetének államsególylyel leendő javítása, az eperjesi főgimnáziumban a 14-ik tanszék rendszeresítése, az eperjesi polgári leányiskola új épületének emelésé­hez államsegély biztosítása, érdemes tanítók személyi pótléka és egy külföldi tanulmányi segély kiosz- közlése tekintetében. Általában elmondhatja, hogy törvényes alapon álló igényeink teljesítése iránt a legfőbb helyen megvan a legteljesebb jóakarat. A leghatározottabb biztosítást nyert aziránt, hogy az eddigi költségvetési törvényekben megszavazott közigazgatási — nyugdíjintézeti és adócsökkentési segélyösszegek fundációs törvényben fognak egyhá­zunk részére biztosíttatni s hogy a lelkószkongrua emelése és a korpótlók rendszeresítése ügyében tett tanulmányok feldolgozása befejezéséhez közeleg. Ószintén kijelentette, hogy a maga részéről az ed­digi költségvetésszerűleg folyósított államsególylyel távolról sem látja az 1848. XX. t.-c. 2-ik és 3-ik §-a alapján előálló igényeinket és tényleges óvről-évre természetszerűleg növekedő szükségleteinket bizto­sítva. És bár e részben vele szemben a tényleges országos pénzügyi helyzetre történt hivatkozás, be­nyomásai szerint bátran állíthatja, hogy szívós ki­tartás és következetes fellépés esetén számíthatunk jogos igényeink fokozott mértékben leendő teljesí­tésére. Elmondja azután milyen égető szükségletek­ről kell a kerületnek gondoskodnia és bővebben foglalkozik még a kerületi tanítóképző helyzetével is. A magas kormány két ízben is rendeletet bocsátott ki hozzánk, kijelentve azt, hogy ha a tanítóképző intézeti tantermek elhelyezése, felszerelése, modern színvonalon álló internátusi épülettel való ellátása tekintetében gyökeres változtatást nem létesítünk, már a f. évi szeptomber 1-től kezdve kénytelen lesz a miniszter úr a tanárok fizetéskiegészítési állam­segélyét bevonni. A fenyegető helyzetre való tekin­tettel hozzávetőleges tervet készített az esetleg meg­építendő új tanintézet és internátus és ennek fel­szerelése költségeiről. A számítás eredménye az, hogy mintegy 650,000 K-ra volna szükségük. Tár­gyalásba bocsátkozott egyrészről a tanítóképző igaz­gatóságával, másrészről Sárosvármegyo kir. tan- feliigyelőségével, Eperjes város polgármesterével és a magas kormánynyal. A tárgyalások eredménye az, hogy figyelembevevő az egyházkerület által a tanító­képző-intézet fenntartására eddig kiadott hozzájáru­lási összegoket és feltéve azt, hogy Eperjes városa ingyen telket és némi építési anyagot tud rendelke­zésükre bocsátani, amire nézve nem hiányoznak a biztató jelek, a kerület e célra megvásárolt, de nézete szerint meg nem felelő telkének értékesítése esetén évi 20,000 K államsególylyel módjukban állana az építkezéshez szükséges összegnek amorti- zácionális kölcsönként való beszerzése. A jelentés ozekután a püspök által eddig vég­zett közigazgatási ténykedések és az egyes esperes- ségekben előfordult egyházlátogatásokról számol be. Egy új Jatho-eset. A „Christliche Weltben“ olvassuk, hogy Heydorn nevű schlesswig-holsteini burgi evang. lelkész leg­újabban a kiéli consistoriumtól kérdőre vonatott egyházellenes tanítása miatt. Schlosswig Holsteinban, amely nem tartozik a porosz országos egyházhoz, ennek az „Irrlehroverfahren“-ra vonatkozó szabály­zata nincs érvényben, a lelkészek magaviseletére és tanítására a Consistorium ügyel. Heydorn a katholikus vallásban neveltetett és utóbb tért át a protestáns valláshoz. Előbb katonai pályán volt, a hol a főhadnagyságig vitte. Ezt a pályát elhagyván, elvégezte a thoologiát és Fehmarn szigetére Burgba lett megválasztva lelkészül. Lapot is szerkesztett „Leben im Licht“ címen, a melynek a múlt évben megjelent száma 100 tételt tartalmazott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom