Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-09-16 / 38. szám

6. oldal

Evangélikus Lap. 38. sz.

1911. szeptember 16.

kai meg nem egyezik, hogy mi gyermeket, azért mert nem evangélikus, iskolánkba be nem fogadjuk. Jézus sem kérdezte a hozzá jövő gyermekektől, hogy milyen vallásuak. Azért ezt az utat ne válasszák, sem pedig azt, a mit a katolikusok tesznek, még pedig többnyire sikerrel, hogy községi adóban vetik ki és hajtják be a katolikus iskola építkezési költségeit az evangélikusoktól is. Ez szerintünk a törvény megkerülése, írtunk is már ellene (L. Evang. Lap 26. sz.) és így azt, ami ellen mi jogosan küzdünk, követendő például nem ajánlhatjuk.

(Sz—o.)

Geduly Henrik tíszakerületí püspöknek a tiszai egyházkerület f. hó 26-án tartandó közgyűléséhez beterjesztett évi jelentéséből.

Miután helyszűke miatt a jelentést egész terjedelmében nem közölhetjük, annak jelentékenyebb részeit a következőkben adjuk vissza:

Rövid idő alatt is módom volt annak a mélyen tisztelt közgyűlést legfőképpen érdeklő s általános szempontból legelsőrendű tapasztalatnak megszerzésére, — amiről igaz lelki örömmel számolok be, — hogy ott, ahol a vezetés lelkiismeretes, ügybuzgó kezekben és hozzáértő, egyházszerető szivekben, lelkekben összpontosul: nem hiányzik az egyház- és iskolaügy iránti érdeklődés, lelkesedés, áldozatkészség.

És ez nem is lehet másként — még sokat panaszolt, romlott korszellemmel telítettnek nevezett napjainkban sem. Ahol a hivő szivek vallásos szük- sógérzete kellő módon talál kielógíttetést, ott az az intézmény, amely e kielégítés szerve, t. i. az egyház és az iskola, csak népszerű lehet, ott nagyon korai és igen vakmerő dolog az egyház és a felekezeti iskola szerepének, hivatásának hanyatlásáról szólni.

Nem, mélyen t. Közgyűlés, ez a kor Istennek hála, mitölünk, ma élő nemzedéktől, ma élő egyháztól annyira távol van, amennyire — fájdalom — távol van az emberiségtől a földi lét zavartalan boldogsága vagy az emberi szellemtől a mindent átfogó tökéletesség.

Hiába kérdik az egyre bővülő természettudományi ismeretek egyoldalú követői a szkepzis hangján : „hol van Isten ? Nem látjuk őt sem a tenger mélyén, sem a föld felszínén, sem az égbolt azúrkékjében!?“ Hiába igyekeznek ismételni e kérdést a világkatasztrófák tüzében, földindulásában, tenger- rengésében, kiömlő lávatömegében, homokszámumjában pusztuló emberi élet és emberi értékek láttára, „hát hol van Isten, a szeretet Atyja, Istene! ?“

Hogy e nagy jelentőségűnek mondott kérdésre s vele egyúttal a valláserkölcsi élet szolgálatában

álló intézménynek hivatottsága és jogosultsága tekintetében tett kérdésekre megfelelhessünk, e végre nem vagyunk ráutalva sem a tudomány elnéző kegyére, sem az egyes atheisztikus ízű sajtóközlemények vagy támadó természetű nyilatkozatoktól tartásra. Nem! Bárki is mutasson előttünk a gyárak füstölgő kéményeire, zakatoló gépeire, izzó vasára, készülő hengereire, a kikötőkben és bányákban működő emelő darukra ... a technika bármely bámulatos vívmányára, az anyag bármely változatára s fűzze hozzá a kritikusnak látszó kérdést: „hol van itt Isten ?“ .. . nekünk mindig is módunkban volt és lesz feleletül reámutatni arra az erőre, amely ősokon mindezt létesíti vagy létesíteni segíti, arra a titkos égi hangra, amely minden emberi szív mélyén megcsendül, hogy bűnben megtérésre, bánatban vigasztalódásra, múlandóság tudatában boldogabb jövő iránti reményre, erő és tehetség érzetében nemes alkotásokra és áldozatokra, az emberi haladás, felvilágosodás és a honpolgári kötelesség teljesítésére kötelezzen és arra a varázslatos lelki tulajdonra, amely a maga kimondhatatlan sokféleségében és mindig boldogító erejében nem lehet semmiféle anyagi tulajdonságból deriválható, arra a szeretetre, könyörületre, részvétre, irgalomra, amely kezdve az édes anya szivétől a társadalom minden legmagasabb alakulatáig valóságos isteni erőként áld és tart össze mindannyiunkat. . . Hol van tehát az Isten ? . . . A nagy mindenségben, mindig, mindenütt!

S mert így van, — nem jöhet kérdésbe egyikünk előtt sem, ha vájjon érdemes-e a léleknek fent vázolt tápláltatására, a szenvedések enyhítésére, a nemes és szelíd erkölcsök ébrentartására, az emberiség boldogító eszményei iránti fogékonyság ápolására szervezeteket, intézményeket létesíteni, anyagilag áldozni, időt tölteni, szórakozásoktól rövidesen elvonulni, eszméket érlelni, kinövéseket irtani, tervezni és fáradni, dolgozni és nem csüggedni. Nem jöhet kérdésbe: érdemes-e az egyházi közéletben a XX. század eszmevilágában résztvenni. Hitem szerint akkor nem lesz érdemes, amikor az emberiség egyszer majd arra a tudatra ébred, hogy a saját legszentebb javaiért és legboldogítóbb eszményeiért kár fáradnia és munkálkodnia. De a míg az ellenkező meggyőződés él bennünk, addig a hivatás büszke érzetével és felemelő tudatával veszünk részt az egyház javára irányuló fáradalmakban és küzdelmekben.

Azon reményben, sőt meggyőződésben, hogy ezen felfogásomat a Mélt. és Főt. Egyházkerületi Közgyűlés minden egyes tagja osztja, — nyújtom be az egyházkerületi közélet múlt év óta lezajlott eseményeiről és a püspöki hivatal tevékenységéről szóló tiszteletteljes jelentésemet.

Ezután a püspök a két evang. egyházat ért