Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-15 / 29. szám
2. oldal. 1911. julius 15. Evangélikus Lap. 29. sz. csak azoknak engednők meg, akik a hitben való megerősítés, például a konfirmáció után a prédikáció megértésére elég érettek, akkor az ellenkezőt tapasztalnók, — a gyermek alig várná az időt, amikor néki is szabad az isteni tiszteletben résztvenni és ez a templomlátogatási kedv a későbbi években is inkább megmaradna nála. A leghelytelenebb dolog pedig a gyermekeket (áll ez a középiskolai tanulókról is) olyan isteni tisztelet látogatására kötelezni, amelynek nyelvét nem értik. A magyarországi ág. hitv. ev. gimnáziumok rendtartásáról szóló szabály- rendelet 60. §-a meghagyja, hogy „vasárnapokon és ünnepnapokon a tanulók az isteni tiszteleten tanáraik kíséretében résztvenni tartoznak“ anélkül, hogy az isteni tisztelet nyelvét nem értő tanulókat ennek látogatása alól felmentené. Expe- dienst nyújt e tekintetben a szakasz utolsó bekezdése, amely szerint „a templomba járás és az ifjúsági istentisztelet ügyében a helyi viszonyokhoz képest a tanári testület meghallgatásával a fentartó hatóság iskolai bizottsága határoz.“ Ilyen intézkedést nem tartalmaz a tanítói szabályrendelet, az utóbbi szerint tehát az a gyermek, aki a magyar nyelven kívül más nyelvet nem tud, nagy ájtatossággal végig kell hallgatni azt a tót prédikációt, amelyből egy szót sem ért. Cui prodest? TÁRCA. A szesz a régieknél.*) Az alkohol pusztításáról beszólni ma, már-már unott dolognak látszik. Egyesek, családok, sőt egész nemzetek sínylik az iszákosság káros és helyre nem hozható következményeit. A nyomor és ínség egyre nagyobb mérveket ölt az alkoholtól megmételyezett néprótegek körében. Az emberiség szemét mintha sötét szemüveg borítaná. Az élőhalottak, kiknek eszét a folytonos ivás vette el, a gyilkosok, akik mámoros fővel vetemedtek gaztettre, a tönkrement, szétzüllött családok, a satnya utódok eléggé feltűnő, élő tilalomfák. A legtöbben azt hiszik, hogy az alkoholellenes mozgalom valami új találmány. Pedig felütve a történelem lapjait, azt találjuk ott, hogy már századokkal, sőt ezredekkel a mi időszámításunk előtt többé- kevósbbé öntudatos és határozott törekvésekre akadunk, amelyek az alkohol okozta részegség terjedésének igyekeznek gátat vetni; sőt a hagyomány *) Az alkoholellenes küzdelem múltja. Irta: Jablovszky Dénes. Aki ily módon, külső kényszerítő eszközökkel akarja az Isten országát felépíteni, az nagyon téved és visszaesik a katholicizmusba. Tessék a gyermekek vallásos neveléséről az iskolában gondoskodni, a felnőtt gyermekeknek ifjúsági isteni tiszteleteken általuk megemészthető szellemi tápot nyújtani, de nem gyermekeket és tanítót arra kényszeríteni, hogy ájtatosnak látszó, valóban azonban álszenteskedésre vezető külső cselekedetek által vallási buzgóságot fejtsenek ki. Evangélikus lelkészeink anyagi helyzetéhez. A következő sorokat vettük: Legyen szakad némi megjegyzést fűznöm azon cikkhez, mely a lelkészek anyagi helyzetéről szól, válaszolólag Kiss Bélának. Nem gondolom, hogy Kiss Béla a jól dotált vezetőelem alatt a felügyelői kart értette volna;* inkább hiszem, hogy a jól dotált parochusokat értette ezalatt. így aztán a cikk sértő éle is elesik. Bár nem vagyok hivatva mást védelmezni, de azt hiszem, itt félreértés történt. Ami pedig a mi anyagi helyzetünket illeti, tiszta igazság, hogy * Maga mondta cikkében, hogy azt értette. (Szerk.) szerint egész birodalmak voltak, amelyeknek lakói mértékletesek, józan életűek voltak. A feljegyzések szerint a kínaiaknál Krisztus előtt kótezerháromszáz évvel találta volna fel egy Ji-tie nevű ember a rizsből készült alkoholos italt. A nép persze örvendett neki, ámde Kína akkori bölcs uralkodója, Jü, eltiltotta a rizsbor élvezetét, mert észrevette annak ártalmas és erkölcs- rontó hatását. Babyloniában már négy évezreddel előbb megbecstelenítő foglalkozásnak tartották az italok árulását, az ivást pedig egyenesen az emberi méltóság és tekintély lealacsonyításának tekintették. Egyik törvényük azt mondja: „Ha istennek szentelt nő (papnő) korcsmát nyit vagy ivás céljából korcsmába lép, — elógettessék“. Tehát náluk tisztes hivatalt vagy méltóságot viselő emberre nézve végtelenül lealázó volt abban a korban a szeszes ital élvezete. Az egyptomiak is, bár országuk földje ontotta a kincseket, a termékeket, mindig mérsékelték magukat az alkoholos italok élvezetében. Eletszabályaik óva intik őket, hogy az időt ne pazarolják ivásra, mivel az ittasság mámorában zabolátlan a nyelv s rosszat szól a felebarátról. Bizonyíték ez arra, hogy énünk nemesebb része, a lélek, már a történeti idők kezdetén határozottan idegenkedik attól, hogy szabad-
