Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-15 / 29. szám
I. évfolyam. 29. szám. Budapest, 1911. julius 15. EVANGÉLIKUS LAP EGYHÁZI, iskolai és társadalmi hetilap Szombatonként jelenik meg. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, II, Fő utca 4, ahova a lapot illető mindennemű közlemény és küldemény, valamint az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Felelős szerkesztő és laptuiajdonos: SZTEHLO KORNÉL Főmunkatárs: RAFFAY SÁNDOR AZ ELŐFIZETÉS ÁRA : Egész évre 14 K, félévre 7 K Egyes szám 40 fillér. HIRDETÉSEK DIJA: Kótliasáhos egész oldal egyszeri hirdetésért 28 kor., féloldal 14 korona, ncgyedoldal 7 korona. Kisebb hirdetések (pályázatok) petit betűkkel minden szóért 4 fillér. Többszörös hirdetéseknél megegyezés szerint Tartalom: (Sz—o.): Templomlátogatási kényszer. — Evangélikus lelkészeink anyagi helyzetéhez. — Tárca. Horváth Károly dr. : A szesz a régieknél. — Lombos Alfréd. Hullámgyűrük a kongregáció körül. — g. A modori polgári leányiskoláról. — Irodalom. — Hirek. Templomlátogatási kényszer. (Sz—o.) A múlt évi egyetemes gyűlés 83. pontja szerint a tanítók szolgálati viszonyait szabályozó szabályrendeletnek egyházanként elrendelt tárgyalása alkalmával a budai egyház- község közgyűlésében egy elvi jelentőségű kérdés lett felvetve, amelyről a lapunk utolsó számában közölt hírek között megemlékeztünk, melyhez azonban elvi jelentőségénél fogva még nehány észrevételt kívánunk tenni. A szabályrendelet tervezete kimondja, hogy minden tanító köteles a vasárnapi és ünnepnapi isteni tiszteleten részt venni. A szakasz további szövegéből ki magyarázható ugyan, hogy ezen rendelkezés indoka az, hogy a tanító az iskolásgyermekeket a vasárnapi tiszteletre elvezesse és azok felett ott felügyeljen, de miután a tanító templom- látogatási kötelessége ettől függetlenül kategorikus imperativusban van kimondva, úgyis érthető és értendő ez a rendelkezés, hogy minden tanító a vasárnapi istentiszteletet meglátogatni feltétlenül köteles és miután a szabályrendelet szerint a tanító az ott megállapított kötelességekért felelősségre vonható, ami alatt más mint fegyelmi felelősség nem érthető, nyilván az van tervezve, hogy a vasárnapi istentiszteletet elfogadható ok nélkül elmulasztó tanító fegyelmileg fenyítendő. Nem szenved kétséget, hogy abban az esetben, ha az iskolásgyermekeket a vasárnapi isteni tisztelet látogatására kényszerítjük, indokolt és szükséges, hogy ezek nem mint pásztornélküli nyáj, hanem tanítójuk vezetése és felügyelete alatt látogassák az isteni tiszteletet. így felfogva a dolgot, a tanító nem az ájtatosságra vagyis a protestantizmus elvei szerint senkire reá nem kényszeríthető vallásos ténykedésre lesz rákényszerítve, hanem a reá bízott gyermekeknek a templomba való vezetésére, ahol arra lesz kötelessége ügyelni, hogy a gyermekek magukvise- letével a csendet és rendet meg ne zavarják. Miután azonban ez a cél a rend fentartása úgyis elérhető, ha a gyermekeket egy vagy két tanító vezeti el a templomba, talán elég lenne téve a célnak, ha — amennyiben a látogatási kényszer az elemi iskolai tanulókra általában kimonda- tik, — csak arról történnék gondoskodás, hogy a tanítók közül valamelyik, esetleg ha sok a gyermek, ketten lennének kötelezve a gyermekeket a templomba elkísérni. Nézetünk szerint azonban helytelen az, hogy az isteni tisztelet megértésére elég értelemmel és felfogási képességgel nem bíró gyermekek a felnőttek számára tartott isteni tiszteletek látogatására egyáltalában köteleztetnek. Egy 9—10 éves gyermek, még ha az isteni tisztelet nyelvét érti is, nem bír annyi értelemmel és felfogási képességgel, hogy a prédikációt megértse. Ha mégis ott kell ülnie és a prédikációt végig kell hallgatnia, unatkozni fog és ami pedagógiai szempontból leginkább káros, meg fogja gyűlölni az isteni tiszteletet, ahelyett hogy azt megszeretné. A gyermek az általa illegnem értett isteni tisztelettől nem fog épülni, a pajkos, eleven eszíi csintalankodni, a tunyább természetű lelki tétlenségbe fog elmerülni. A hivatása magaslatán álló lelkész az ily hallgatóságról szívesen lemond és az az érv, hogy a fiatalság ily módon korán lesz hozzászoktatva a templom látogatáshoz, éppenséggel nem bír alappal, sőt ellenkezőleg azt tartjuk, hogy ezen látogatási kényszer a fiatalságot a templomláto- gatástól már korán elkedvetleníti és felszabadulásnak tekinti azt, amidőn ez a látogatási kényszer megszűnik. Ha a templomlátogatást
