Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-13 / 20. szám
8. oldal Evangélikus Lap 20. sz. Micsoda elképzelhetlen rendetlenség, a kulturális állam fogalmával össze nem férő zavart állapot származnék abból, hogy egy-egy hatóság belevágna más hatóság hatáskörébe, ha utasítások, rendelkezések az illetékes, közvetlen feljebbvaló elkerülésével, utaltatnának át a máskörű és alsóbbfokú hivatalokhoz? A gyakorlat is, a rendszabály is teljességben kizárja ennek a lehetőségét. 2. A közigazgatósági hatóság fent vázolt eljárása mellett ugyan, hogyan teljesítse az iskolaszék, illetve elnöke, a népnevelési törvény 121. §-ban előírott és tényleg megkövetelt kötelességeket? Őrködhetik-e az iskoláztatás fölött, felügyelhet-e eredménnyel a tanításra és az iskolai törvények pontos végrehajtására ? Számon veheti-e a tanítótól a vizsgán a tanítás eredményét és viszont beszámolhat-e fenhatóságának, tiszta képet adva a tanítás mikéntjéről, ha tudomása sincsen a tanító külön elfoglaltságairól és a tanítás szüneteléseiről? 3. Hisz különben a népoktatási törvény 116. §-ban világosan kimondja, hogy a községi iskoláknál is „a község az ö hatóságát a választott iskolai szék által gyakoroljad Gyakorolhat e tehát a község elöljárósága — akár a főszolgabíró utasítása folytán is — hatóságot a felekezeti iskolai ügyekben közvetlenül, az illető iskolaszék elkerülésével ? Hol itt a sokszor alaptalanul féltett és hivatkozott autonómiánk joga? Hisz valamikor, a népoktatási törvény életbelépte idején annyira védtük ez oldalról ön- kormányzási jogunkat, hogy az egyházi és iskolai ügyekben való a polgári hatóságtól jött hivatalos megkereséseket, leveleket sem akartuk elfogadni, csupán a mi felsöbbségünk útján. Á kézbesítések s intézkedések ilyenképpen való körülményessége s késleltetése tette azután szükségessé azt a közvetítő határozatot, közös megállapodást, hogy lényegtelenebb ügyekben közvetlenül megkerestethetik a polgári hatóság által a helyi hatóság, az egyházi és iskolai elöljáróság. Az autonómiánkba vágó fontosabb ügyekben ma is egyházi főhatóságunk nem volna mellőzhető. Veszünk is néha-néha, a polgári hatóság belátása, jóindulata folytán egyházi úton is ügyeket, rendeleteket tényleg. Mindig azt tartottam, ahol kötelesség van, ott jog is van. Karöltve jár e kettő! A hivatalos életben szinte túlhalmozva vagyunk a kötelességekkel. No hát az itt- ott törvényadta jogokról sem feledkezzünk, azokhoz ragaszkodjunk, azokat mi is minden irányban követeljük ! Az ezen két irányban kifejlődött állapot adja meg azután a jogállam képét, színét, zamatját! Kérdés most már: 1. Vájjon sérelmesnek kell-e ezen I—III. pont alatt előadott eseteknél, mellőztetésünket tartani? 2. Ha sérelmes az, miképpen keressünk annak orvoslását ? 1911 május 13. 3. Vájjon csakis a mi egyházi felsöbbségünk útján tehető s lehetséges e az ? 4. Avagy nem rövidebben és talán célravezetőbben járnánk el, ha a tanítóink az ilyen utasításokat, általán hivatalos ügyeket, melyeket a polgári hatóságoktól egyenesen, nem pedig az ő közvetlen feljebbvalójuktól, az iskolaszék elnökétől kapnak, nem fogadnák el. Azokat visszautasítanák azzal a határozott kijelentéssel, hogy forduljanak ez ügygyei az ő illetékes feljebbvalójához, az iskolaszék elnökéhez, illetve lelkészhez, aki majd intézkedni fog. Én magam részéről ebből kifolyó felelősséget kész volnék mindenkor, minden irányban elvállalni. Igen ám, de mitévő legyen az ember, ha a tanítója, az újabban terjedő szellem behatása alatt megtagadja a lelkésznek, habár mint iskolaszék elnöke szól is, ebbeli figyelmeztetése és felhívása teljesítését. S ha az iskoláztatás érdekében kérdőre vonatik, hát a törvényre való hivatkozással, annak őrve alatt, még neki áll feljebb és sértő modorban szól — ír vissza, mint aki törvényes elfoglaltságában gátoltatik. De hát, mirevaló — mondjuk — az egyházi feljebbvaló hatóság ? ! Mire ? amikor a főesperesem azt a fölfogást vallja, hogy itt a tanítónak van igaza, tehát a helyi hatóság mellőztetését a polgári hatóságok részéről itt is, ott is rendén valónak tartja ! További lépések meg- vagy meg nem tétele végett szükséglem ez ügyben a tájékoztatást. Ez okból, de meg egyházi közérdekből is, igen kérem, az igen tisztelt szerkesztőség útján, méltóztassanak ezen elvi kérdéshez tárgyilagosan, behatóan hozzászólani. /• Szociális feladataink.* (Folytatás.) (/?.) Ebből az következik, hogy a „szoci“-nak és a vallásnak meg kell egymást értenie. A szocializmus ne kicsinyelje és ne tekintse tisztán magánügynek azt a vallást, amely új társadalom alkotását sürgeti, a vallás pedig értse meg a józan szocializmust és a társadalom megjobbitására célzó törekvésében támogassa azt. Emellett ellenőrző szerepét se feledje, hogy a szocializmus ne tévedjen arra az útra, amelyről az emberiséget le szeretné terelni: az anyagiak egyoldalú óhajtásának az útjára. A megértés ma valamivel könnyebb, mint ezelőtt lett volna. Ma már a szocializmus maga hirdeti, hogy az egyoldalú gazdasági irányzat szűk látókör bizonysága, hogy az anarchizmus a szocializmusnak idétlen gyermeke, hogy a nemzetköziség félreértett jelszó. Ma már a szocializmus is kész azzal a jézusi felfogással szövetkezni, amely a példázatokban nem egy felhőkön * Felolvastatott az egyetemes lelkész-értekezleten, 1910 nov. havában.
