Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1911-04-08 / 15. szám

6. oldal

Evangélikus Lap. 15. sz. 1911. április 8.

koztatása lenne. Szerinte ezen kinyilatkoztatás Krisztusban csak kezdetét vette és még mai napig sincsen befejezve.

3. Vádolják, hogy azt tanítja, hogy mi „nem mint bűnösök, hanem mint Istennek isteni szépséggel megtelt gyermekei születtünk“, hogy szent az Istenség, azért szent a világ, szent az élet, szent a természet és mindenek előtt szent az ember. Ezen tanítása a keresztyén leikiismeret erkölcsi komolyságával és ennek a bűnről való ezen alapuló megismerésével jön összeütközésbe.

Jatho azt válaszolja, hogy ő nem tagadja az ember bűnösségét és vétkét, de nem hiszi, hogy az ember bűnben született és hogy természettől fogva képtelen lenne a jóra. Jézus nyíltan beszél a jó emberekről, akik szivök jóságából váltják ki a jót; beszél egészséges fákról, amelyek nem hozhatnak rossz gyümölcsöt; gyermekekről, akiké a menyország. Mindezek a nyilatkozatok feltétlenek, nem igénylik a megelőző újjászületést, sem pedig az üdvnek valamely szentség felvétele által való közlését. Jézus azt kívánja, hogy az ember maga fejtse ki legjobb erejét, hogy az életet megnyerje, ő legyen a föld sava, a világ világossága. Isteni segítségről nincsen szó. Jatho meg van győződve, hogy ez a felfogás sokkal megfelelőbb a keresztyén lelkiismeret erkölcsi komolyságának, részére egészen más cselekvési lehetőséget biztosít, mint az emberi természet romlottságától és feltétlen megváltási szükségletéről való tan. És vájjon az eredendő bűnről és az embernek Ádámtól öröklött vétkességéről való egész egyházi tan nem-e azon a hallgatólagos feltevésen alapszik-e, hogy a bibliának a paradicsomról és az első bűnesetről való elbeszélése valóságos történet? És ha ez a feltevés megdől, nem-e kell az egész tannak vele együtt megdőlni? És melyik művelt theologus hisz ma még az első emberpár történetében ? Hogy Mózes első könyvének első tizenegy fejezete mondákat tartalmaz, azt már a modern pozitív theologusok is elismerik. Ezért egyenesen arra vagyunk utalva, az ember erkölcsi értékének ezen mondavilágon alapuló nézeteit revideálni és részükre új alapot keresni. Ha ezen munkánkban Jézusnak az emberi méltóságról és önmegváltásról szóló gondolataira visszamegyünk, ez jó és áldásos munka lesz és az evangélikus papnak ezt nem a suba alá elrejtőzve, hanem szabadon és nyíltan kell cselekednie az egész világ előtt.

4. Vádolják, hogy Jézus Krisztusról oly nyilatkozatokat tett, amelyekből azt lehet következtetni, hogy sem annak megváltói minőségét, sem Isteni voltát el nem ismeri. Erre a vádra így nyilatkozik Jatho:

Jézus történelmi alakja korbeli érdekek által van terhelve. Csak a messiási eszmét és a Parusiát emeli ki, amelyek Jézus erkölcsi és vallási nézeteire erős befolyást gyakoroltak, bennünket azonban már csak történetileg érdekelnek. A parusia abban az alakban, amint ezt Jézus és kortársai várták, nem következett be

és már soha sem is fog bekövetkezni és ezzel a zsidó földön keletkezett és a világ végéről való népszerű felfogással összekötött messiási eszme is vallásilag értéktelenné vált.

Arra, hogy Jézus ügye felett kétségbeesve halt meg, tanuk Márk és Máté. Ha későbbi hagyományok mást mondanak, az nem veszi el jogát a régebbieknek hinni. Emellett a tragikum Jézus életében és küzdelmeiben oly nagy és megkapó, hogy őt a bukásban győzelmes Jézus inkább vonzza, mint :z akit János evangéliumában leírt. Ha Jézusban nem léteztek alárendelt érzések, nem létezett nála félelem és tévedés, akkor nem is lehet szó szellemének a test fölötti diadaláról. Harnachnak igaza van, hogy minden nyilatkozat Jézusról, amely nem abban a keretben mozog, hogy ember volt, el nem fogadható, mert Jézus történeti életképével ellentétben van.

Jól tudom azonban, hogy ennek a történeti életképnek a jelenkorban csak pedagógiai jelentősége van. Ez által hősiesség tiszteletét idézhetjük fel és ezzel erős ethikai ösztönöket ébreszthetünk. De arra, hogy Jézus személye vallási hatást gyakoroljon, szükséges hogy azt a történetiség keretéből kiemeljük, azt szellemivé kell átalakítani. A személyből Krisztus eszméjének kell kiemelkedni. Ezért ő Krisztust, mint eszmét tanítja. Ezen eszme tartalma persze nagyon gazdag és változatos, de annyit el lehet róla mondani, hogy ami emberi, az ennek az eszmének nem idegen, és hogy életet keltő világossága az emberi nyomor és bűn legmélyebb rejtekeibe is bevilágítani képes. Hiszen ez az eszme maga az élet, jelen élet, személyes élet és ezért közvetlenül megváltó, megengesztelő, felszabadító és gyógyító, Ítélő és vigasztaló.

5. Azzal vádolják Jathót, hogy a lélek halhatatlanságát tagadja; erre a vádra azt feleli Jathó:

„Az egyénnek a halál utáni személyes megmaradásáról sokat és komolyan gondolkoztam. Bizonyosságra azonban soha sem jutottam. Még a biblia sem győzött meg erről. Ha a bibliának, mint abszolút tekintélynek hinni akarnék is, a felvetett kérdésben egy lépéssel sem jutok előre, mert erre az ó-testamentom csak negativ választ ad, az új testamentom pedig oly különböző és egymást egyenesen kizáró véleményekben és feltevésekben válaszol, hogy ebben épenséggel nem lehet megnyugodni Nagy tévedés, hogy a halál utáni viszontlátás és továbbélés felőli népszerű hitünk az ősi keresztyénség ebbeli hitével azonos. A bibliabeli keresztyének részben azt hitték, hogy a menyország hozzájuk fog eljönni és nem ők a menyországba. És amennyiben a feltevés ellenkező irányban fejlődött, az oly materiális előfeltételeken épült fel, hogy azt egész teljességében és a régi megokolással elfogadni a babonával egyenlő. Amit a theologia, még a legtételesebb is, a bölcsészetiéi együtt az őskeresztyén feltámadási és halhatatlan sági hitből még fenhagytak, olyan általános és homályos,