Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-08 / 15. szám
1911. április 8. Evangélikus Lap. 15. sz. 5. oldal a te énedben nyert személyesitést, a „inindenlét“ (das „Allsein“), amelynél Isten és világ között nincs válaszfal, (Kluft), nincsenek ott eltérések a lényegben, hanem csak az erő és alak sokszerfisége és sajátszerűsége és ez az alak is folytonos változásnak van alávetve, ez csak egy hullám a végtelen folyamban, „tolva és tolatva, emelve és emeltetve“ („gehoben und im Sinken hebend“). Jatho az Isten eszméjéről való ezen meglehetősen zavaros fogalomhatározatát válaszában a következőleg magyarázza meg: „Amit az Istenről mondok, az nem egy befejezett Istenisme, hanem kísérlet az általam bensőleg látottakat és érzetteket hallgatóimnak és olvasóimnak úgy bemutatni, amint ezt én belső szemeimmel látom. Ennél többnyire a vallási képletek nyelvét használom, de néha ösztönözve érzem magamat a képletektől eltekinteni és az Isten lényegét tárgyilag leírni, amennyire ez lehetséges Ide tartoznak „az örökös keletkezés“ a mindenségnek végtelen fejlődése a „mindenlét“ és hasonló kifejezések Ezek nékem arra valók, hogy egy világonkivüli Isten fogalmát oisszautasitsam. Én hiszek az Istennek a világban való bennlétében (Immanenz), mert egy végtelen és örökvilágban hiszek. Isten a világot önmagából fejlesztette, idomította és nem kívülről létesítette. Nem tudok magamnak egyidőszerint meghatározott teremtési tényt képzelni, hanem az Isten ténykedése örökös teremtés: És amit a káté a „világ fentartásának“ nevez, az élet szükségessége törvényeinek tartom. Az élet a szó legtágasabb értelmében, az összélet és az egyéni élet. mint szerves és szerviden, mint szellemi és testi, erkölcsi és vallási, nékem az istenség teljessége (Fülle der Gottheit.) Ez a teljesség az emberben valósul meg, vagyis, az emberben talál szervre, amely képes az Istenséget tárgyilagosítani, (objectiviren) azt mint ellentétet megérteni, vagy megérezni és ezen ellentétet megint megszüntetni. Az emberben keletkeznek tehát öntudatos azaz személyes erkölcsi és vallási vonatkozások az Istenhez, amelyeket aztán Isten öntudatosan felvesz és amelyek mint szeretet és viszontszeretet, mint hit és kinyilatkoztatás, mint remény és teljesedés nyilatkoznak. Az emberben az Isten elítél és felment, lealáz és felmagasztal, öl és életre kelt, a pokolba visz és onnan visszahoz és pedig mindezt folytonos és tudatos kölcsönhatással tőle reám és tőlem őreá. Ezen viszonyt én atyai gyermekinek érzem, úgy hogy azt mondhatom : Atyám és én, mi egyek vagyunk 2. Vádolják, hogy a vallásról való fogalma nem egyezik meg a keresztyén vallás fogalmával, mert az összes vallások egyenjogúságát hirdeti, amelyre az Isten mindenütt jelenvalóságából következtet. Jatho tagadja, hogy a vallásról való ezen felfogása ellenkeznék a keresztyén vallás azon igényével, hogy ez az a vallás, amely Istennek Krisztus által a történelemben megnyilvánult megnyilatkozásán alapszik. Minden történeti vallás csak Istennek a történelembe belépett kinyilatkoztatása. Miért nem lenne ez a keresztyénség is? Amit azonban tagad az a nézet, hogy a keresztyén vallás Istennek Krisztusban befejezést nyert kinyilatamellyel nem lesztek megelégedve, tehettek az ellen is, még ellenem is jelentést Arról biztositlak, hogy sohasem maradtok válasz nélkül; azt azonban már nem Ígérhetem nektek, hogy az mindig tetszeni is fog tinék- tek. De ti magatok közt sem egyeztek!“, (Ezt ismételten mondta Őfelsége ezután is.) A követség: „Mi egyetértők volnánk, de már azt sem engedik meg nekünk, hogy ügyeinkről tanácskozni összejöhessünk". Őfelsége: „Ezt az elmúlt időkre értitek. De hogy is engedhettek volna nektek akkoriban gyülekezéseket, mikor nagyon elégedetlenek voltatok. De most más idők járnak.“ A követség: „Reméljük, Őfelsége hűségünkben alapjában nem kételkedik“. Őfelsége: „Úgy van, nem, hűségtekről épenséggel meg vagyok győződve“. A követség: „Nekünk csak az fáj, hogy hűségünket tettel nem bizonyíthatjuk be. mivel a katonai pályát kivéve, erre való minden alkalomtól meg vagyunk fosztva, ha egyszer minden alkalmaztatásból ki vagyunk zárva“. Őfelsége: „Magatok vagytok az oka, nem kellene az eskü ellen protestálnotok, hanem színlelnetek azt*, ahogyan az a megyékben járja“. * Valószinű, elhallgatni M riát és a szenteket, mert eleink nem akartak Máriának esküdni s — a szentnek se. A követség: „De nem is kandidálnak bennünket. S aztán meg nem is rajtunk áll az esküt mellőzni, hanem a felsőbbségen. S jóllehet némelyek a főispánok közül a törvényszabta esküvel nem törődnek mint bol- dogúlt Grassalkovics főispán Nógrádban, Dőry Zemplénben, Orczy generális Abaújban, Desőffi Sárosban, boldogúlt Illésházy Liptóban, az új personalis mint Pestmegye administratora, sőt maga a kalocsai érsek sem, mig az előbbi megyének administratioját intézte: mások ellenben éppenséggel nem akarják az esküt mellőzni, mint pl. Csáky gróf Szepesben és mások“. Őfelsége: „A vakbuzgóság áradozik még mindig a sötét időkből, de a felvilágosodás századában nem járja egymást kölcsönösen üldözni .. . Van-e valaki itt Tiszántúlról ?“. A követség: „Nincs senki. Ott ugyanis legnagyobbrészt reformátusok l«knak“. Őfelsége: „Sz az mind egy“. Ezután Prónay consiliarius úrtól — őt már előbb is ismerte — tudakolta a többi követek nevét s miután azokkal a szokásos beszélgetést elvégezte, kezét csókra nyújtván a küldöttséget nagy kegyesen elbocsátotta. A kihallgatás fél óránál tovább tartott. (Folyt, köv.)
