Evangélikus lap, 1911 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-08 / 15. szám
1911. április 8. Evangélikus Lap. 15. sz 3. oldal sötétség, nem a szolgaság útja, ez a világosság, a szabadság, az emberi lélek erőteljes, sikeres kifejlődése, a haladás, a valódi felvilágosodás felé vezet“. Tisza István ezen erőteljes, lapidaris irályban odavetett aphorisztikus eszméi koránt sincsenek ellentétben azzal a szabadon gondolkodó iránnyal, amelynek ő a protestáns irodalmi társaságban elmondott említett beszédében kifejezést adott. Tisza most is vizsgálni és rostálni akar. „Nem a sötétség és a szolgaság utján maradni“, most is „a világosságot, a szabadságot, az emberi lélek erőteljes sikeres kifejlődését, a haladást, a valódi felvilágosodást tűzi ki célul. Azok tehát, akik Tisza konzerválni akaró és konzervatív cikkében a tekintély előtt való meghajlást, a maradiság és az orthodox irány mellett való állásfoglalást látnak, alaposan tévednek. Tisza akkor is, midőn politikai vagy társadalmi téren felszólal, mindig igazi protestáns marad. Hatalmas szavával egyaránt protestál azok ellen, akik a gondolat szabadságát meg- csökönyösödött dogmák és előítéletek által leországban és Helvetiában! Ti mégis nagyobb szabadságot élveztek az én uralmam alatt mint azok. Valóban boldogtalan vagyok, hogy nem tudom a nyugalmatokat biztosítani és hogy mindig van valami panaszkodni valótok. Ez homályosítja meg az én uralkodásomat. Én szeretlek benneteket, én akarlak és tartozom titeket az én vallásom elvei szerint is oltalmazni és védeni. De nem szabad nektek sem oly messze mennetek, mint az előbbeni folyamodványban is. S ezt Belez- nay generálisnak is megmondtam, de a folyamodványt mégis magamnál tartottam ; s ez jól is volt így. Ti követeléseitekben nagyon messzire mentetek, majdnem Ádámig; ti mindent akartok bírni, mint az előbbi időkben, — ezt pedig nem kívánhatjátok“. A követség; „Az mindenesetre legjobban nekünk fáj, hogy ily szerencsétlenek vagyunk, hogy, míg más honfitársaink Őfelsége uralma alatt magukat méltán boldogoknak tarthatják, mi egyedül vagyunk boldogtalanok s folyton panaszkodni kényteleníttetünk. Legalázatosabban köszönjük Őfelségének templomaink ügyében tanúsított anyai kedvezését; igazán nagyra becsüljük Felségednek azt a páratlan kegyelmét, hogy a késmárki iskolát magasabb tudományok számára is megerősíteni méltóztatott. Mi semmi mást nem kívánunk, akarják nyűgözni, de azok ellen is, akik a gondolatszabadságot a saját agyvelőcskéjük kóros produktumai részére le akarják foglalni és a nemzeti kegyelet és a vallási kegyelet megsemmisítésével a féktelen önzésnek akarnak utat nyitni. Nem szükséges mondanunk, hogy az „Evangélikus Lap“ Tisza álláspontját teljesen osztja és amennyire csekély erejéből telik, ezt az irányt szolgálni fogja. Most csak még egy megjegyzéssel akarjuk Tisza cikkét kiegészíteni. Régen ismert tapasztalati tény az, hogy az akció reakciót szül. Mennél erősebb valamely akció nyomása, annál erőteljesebb, hirtelenebb és rombolóbb az ellenhatás. A klerikálizmus nyomása alatt nyögő nemzetek körében látjuk legerősebben, minden átmenet nélkül elementáris erővel kitörni azt az ellenáramlatot, amely korlátot nem ismerve, a rosszal, a jót is eltemeti. A legtanulságosabb példa erre Francia- ország, amely annak a Tisza által ostorozott dekadens iránynak szülőanyja. Követi a húszmillió olasz vallástalansága, Spanyolország és Portugália szélső radikalizmusa. Hiányzik ezen mint annak a megengedését, hogy a mi jogainkat kívánhassuk“. őfelsége: „Én nem orvosolhatom a ti legfőbb sérelmeiteket, mivel az a vallásügy rendje ellen vagyon. Én azonfelül esküt tettem és sokkal vallásosabb vagyok és vallásomat sokkal jobban szeretem mint, hogy eskümet meg ne tartsam. Én magam mindent nem tehetek, a királyságot is elő kell mozdítanom. — és mégis ellenem panaszkodtok!“ A követség: . Isten ments, hogy valahogy eszünkbe is jusson Felséged ellen panaszkodni. Sőt mi nem szűnünk meg Őfelségének hosszú életet és szerencsés uralkodást kívánni. És épen ezt nem tudjuk fölfogni, hogy érhet bennünket ennyi jogtalanság, mikor tudjuk, hogy Őfelsége ilyen kegyes és igazságos királynő. Hanem a püspökök, a főispánok és a kormányszékek nem szűnnek meg bennünket üldözni és nyomni“. Őfelsége: „A püspökök buzgóságukban messzire mentek, de már meg vannak fékezve. Én már eleget éltem, nem óhajtok már sokáig élni Elég, hogy tizenöt évig rejtőznöm hagytatok, bár ezalatt sokat tehettem volna értetek. Mégis voltam közietek gyakran Magyar- országon, a múlt országgyűlés alatt isr de senki sem mutatkozott nálam közületek. Azóta is voltam már Magyarországon, de senkit sem hallottam közületek
