Luther Márton: Nagy kátéja, 2. kiadás (Budapest, 1944)

Az első parancsolat. Ne legyenek idegen isteneid

Az első parancsolat. Ne legyenek más isteneid! Más szóval: Egyedül bennem lásd Istenedet! Mit akar ez mondani és hogy kell ezt érteni? Mit jelent az, hogy valakinek van Istene, avagy mi az Isten? Felelet: Istennek hívjuk azt, akitől az ember minden jót vár s akihez menekül minden nyomorúságában. Ügy, hogy ha van Istenünk, ez nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy van valakink, akiben teljes szívből hiszünk és megbízunk. Amint azt gyakran mondottam: A szív bizodalma és hite tesz valakit Istenünkké, avagy bálványunkká. Ha a hit és bizalom igazi, akkor Istened is igazi Isten. Viszont, lia a bizalom hamis és téves, akkor szükségszerűen Istened is hamis Isten. E kettő ugyanis együvé tartozik: hit és Isten. Már most — újból mondom: —- amin szíved csüng és amiben bizakodik, az valósággal a te Istened. Magának a parancsolatnak értelme ennélfogva az, hogy igazi, szívből jövő hitet és bizalmat követel, úgy, hogy ez a hit és bizalom az egyetlen igaz Istent ölelje át s egyedül hozzá ragaszkodjék. Ez nyilván azt akarja mondani: Jól vigyázz és engedd, hogy egyedül én legyek a te Istened ós nehogy valaki mást keress magadnak. Más szóval: Ha valami jóban szűkölködöl, várd azt Éntőlem és keresd Énnálam. Ha pedig valami szerencsétlenség vagy csapás ér, folyamodj Énhozzám s bízd magadat Beám. É n, É n, megelégítlek és kisegítlek minden bajból. Csak a szívedet ne engedd át senki másnak, s ne nyugtasd meg senki másnál. 14