Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
PÁRHUZAMOS EVANGÉLIUMOK
Lukács evangéliuma 69 őskereszténység hagyományképződése során, feltehetően görögül beszélő zsidókeresztények körében keletkezett. Az elbeszélés kifejezésmódja több helye Ézsaiás 52. fejezetére emlékeztet az Ószövetség görög fordításában. Az újszövetségi kutatás formatörténeti megállapítása szerint nem tartozik a legrégebbi közös hagyományréteghez. Önálló egységként alakult, s eredetileg nem állott összefüggésben az első fejezet Mária-történeteivel, amit mutat, hogy nem tud a szűzi fogantatásról, Gábriel angyal híradásáról, Mária és Erzsébet találkozásáról, sem Mária énekéről (1,26-56). Mária és József meg a körülállók a pásztoroktól tudják meg csodálkozva, hogy mit mondott nekik a gyermek felől az angyal (2,17-18). Abetlehemi történet mai teológiai nyelven nem életrajzi orientáltságú, tájékozódású, hanem az őskeresztény Krisztus-hitvallás szolgálatában áll (G. Schneider). A karácsonyi elbeszélés csúcsa az angyali üzenet: „Megmentő (Üdvözítő) született ma nektek, aki Krisztus, az Űr, Dávid városában" (2,11). Lukács hagyományában a tekintet Izraelre irányul: ez a híradás „az egész népnek" lesz nagy öröm (2,10). A „Megmentő" szó az örömhírt Zakariás előző énekének egyik verséhez kapcsolja, melyben kereszténység előtti képzet jelenik meg. Isten „megmentést [ígért] ellenségeinktől és minden gyűlölőnk kezéből" (1,71). A hagyományból vett angyali szózathoz Lukács szükségesnek látja magyarázat hozzáírását, hogy világossá tegye, milyen megmentő a betlehemi gyermek: „aki Krisztus, az Úr" (W. Foerster). A zsidókereszténység nyelvén: Jézus a Krisztus, a Messiás. A pogánykereszténység nyelvén: Jézus az Úr (W. Grundmann). Együtt hangzik itt az egész őskereszténység hitvallása: Jézus a világ Megmentője, Üdvözítője - Krisztus és Úr! A történet valamennyi részlete mélyértelmű mondanivalót tartogat. A pásztorok alakja a nyáj mellett felidézi a pásztorfiú-Dávidot, akinek uralkodásához fűződik az eljövendő messiás-király reménysége. Ugyanakkor a pásztorság Jézus korában lenézett foglalkozás volt: Krisztus születésének örömhírében először éppen megvetettek részesültek. A rájuk hulló fényár Isten kinyilatkoztatását jelzi. A jászolbölcső jelként szolgál, hogy megtalálhassák Betlehemben a gyermeket. Egyúttal a kicsiség, észrevétlenség jelképe, melybe Isten munkája rejtőzik. Szemben áll a korabeli diadalmas Messiás várásával, és kiáltó ellentét a római impérium hatalmas császárával. Az angyali üzenetre angyalok kórusa zendül fel: „Dicsőség a magasságban Istennek, /és a földön békesség a jótetszés embereinek" (2,14). A görög mondatnak nincs állítmánya. Nem kívánság („legyen"), hanem kijelentés. Jézus születése Isten dicsőségét hirdeti, az embereknek pedig üdvöt hoz. A békesség ószövetségi értelemben az üdv állapota. Jézussal az eszkhatologikus üdv jelent meg a földön az emberek között. Isten jótetszéséből, kegyéből részesülnek benne az emberek. A pásztorok elmondják az örömhírt a jászolbölcsónéi. Ok voltak az első' karácsonyi gyülekezet, és lettek az első karácsonyi igehirdetők. Az angyalok Istent magasztaló és a gyermek születésének mély jelentését kifejező kórusa azóta tovább zeng számtalan énekben a karácsonyi istentiszteleteken. A Máriára vonatkozó megjegyzés - a pásztoroktól hallottakat a szívében forgatta - a kutatók szerint valószínűleg az evangélista alkotása: az olvasók buzdítására szolgál, hogy a karácsonyi történetről hittel meditáljanak (19.v.) A záró vers rendeltetése, hogy az olvasót a pásztorokkal együtt Isten dicséretére indítsa „mindazért, amit hallottak és láttak" (20.v.). Abetlehemi történetnek ma is ez a szerepe.
