Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

APOSTOLOK CSELEKEDETEI Az újszövetségi irat címe későbbi eredetű; a 2. században, a kánonnak, az újszövetségi iratok gyűjteményének kialakulása idején került föléje. Ismeretlen szerzője, akit az egyházi hagyomány Lukácsnak nevezett el, az „első könyve" folytatásának mondja (1,1). Lukács evangéliuma és az Apostolok cselekedetei (rövidítése ApCsel) belülről összeforrott, kettős mű. A „cselekedetekének megfelelő görög szó korabeli történeti munkák szokásos címe, de elégtelenül fejezi ki a könyv tartalmát és írójának szándékát. Az irat kevésbé az apostolok tetteiről szól, mint inkább Isten igéjének terjedéséről és a kereszténység növekedéséről a földön. A cím azért sem pontos, mert lényegében csak a könyv egyharmadában szerepelnek Jézus tanítványai, ők azután eltűnnek, s az irat nagyobb részében Pál van a színen, akit Lukács nem nevez apostolnak. A VILÁGMISSZIÓ KORSZAKA Evangéliumának tanulmányozásakor már láttuk, hogy Lukács Isten tervének teljesülését, az üdvösség történetét akaija bemutatni a teremtéstől Krisztus visszajöveteléig, a parusiáig. Ebben a távlatban a Acta (latin szó: cselekedetek; a teológiai irodalomban az Apostolok cselekedetei elnevezése) a feltámadt Krisztus mennybemenetelétől pünkösdön át a misszió útját rajzolja Jeruzsálemtől Rómáig. A könyv kezdetén Lukács megismétli Jézus mennybementelének eseményét, mellyel evangélimát zárta, de új összefüggésben. Míg ott a mennybemenetel Jézus feltámadása napján ment végbe (Lk 24,50-51), az Acta szerint negyven nappal később történt. Ez az eltérés számunkra nem zavaró, mert ahogyan az evangéliumok nem Jézus-életrajzok (lásd 11. o.), ApCsel sem egyszerűen történeti mű, amint látni fogjuk. A másik három evangélium nem is szól külön mennybemenetelről Jézus feltámadása mellett (Mk tudósítása eredetileg 16,8-ban végződött: lásd 54. oldal). Az Actában említett 40 nap az Ószövetségből ismert, jelképes szám (Jézus megkísértése elbeszélésében is megtaláljuk: Mt 4,1-2). Lukács ezzel az időszakkal elhatárolja a feltámadt Jézus megjelenéseit az üdvtörténetnek a mennybemenetel utáni korszakától, s felhasználja e negyven napról szóló hagyományt a keresztény üzenet általa összefoglalt tartalmának kiemelésére: a Feltámadott ezekben a napokban Isten eljövendő országáról beszélt tanítványainak (1,3; 19,9; 20,25 stb.). A mennybemenetel helye Lukács evangéliumában Betánia, az ApCsel-ben az Olajfák hegye. Mindkettő különböző távolságban Jeruzsálem közelében fekszik. Lukács nem rendelkezett közelebbi helyismerettel, hogy ellentmondást lásson kétféle közlése között - ez bennünket figyelmeztethet, hogy a Szentírásnak fundamentalista, szó szerinti értelmezése helytelen, s eltereli figyelmünket Istennek a Bibliában foglalt igazi üzeneteitől. Jézusnak az Acta elején elmondott mennybemenetele Lukács számára üdvtörténeti határvonal. Jézus búcsúszavaival Lukács megvilágítja az új üdvtörténeti korszak kezdetét, pünkösdöt mint Isten ígéretének teljesülését (Lk 24,49; ApCsel 1,4-5), s annak következményeként a világmissziót: „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és