Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)
PÁL APOSTOL
32 Az Újszövetség színgazdagsága szerbe foglalt kifejtést csak a Római levél tartalmaz. De ezt is gyakorlati érdekből, missziói feladatához kapcsolódva adja elő. Rómába készül, hogy a római gyülekezet támaszpontja legyen további missziói útjának Hispániába, az ibériai félsziget római provinciájába, a mai spanyol földre. Mintegy bemutatkozásként körvonalazza az általa hirdetett evangéliumot. Még e levél mögött is ott feszülnek azonban a címzett gyülekezet problémái (14-15. fej.), s így a benne foglaltak tulajdonképpen a római gyülekezet „konkrét történeti helyzetéhez alkalmazott keresztény tanítás, missziói igehirdetés" ( Karner Károly). A páli levelek vázolt jellege és az apostol összetett gondolkozása, nem könnyű fogalmi világa nehéz feladattá teszi mondanivalójának megragadását és érthető magyarázatát. Próbálkozásomhoz türelmet kérek az olvasótól. A levelek keletkezéséről mondottakra itt utalok (lásd 13-15. o.). Az apostol a kérügmához, az őskeresztény igehirdetés tartalmához kapcsolódik. Azt viszi tovább (erre mutattak az előző fejezetben Pál leveleiben megtalálható őskeresztény töredékek), és gazdagítja új gondolatokkal. Nyilvánvalóan az őskereszténység hellenisztikus ágához csatlakozik. Jól ismeri a görög fordítású Ószövetséget, a Septuagintát, s ennek révén az Ószövetségből táplálkozik. Gyermekkorától fogva két világ határán élt, a zsidó és a hellenisztikus gondolkozás találkozási pontján, s birtokában volt az un. késői zsidóság teológiai hagyományának. Eletének Krisztus-hívő fele szinte teljesen a hellenisztikus gyülekezetek körében zajlik. Az ószövetségi, a zsidó és a hellenisztikus örökség képviselője. Gondolkozásában, igehirdetésében mindegyikből merít, s ezért nem lehet egyoldalúan hangoztatni teológiája előzményeit. AVÉGSŐ JÖVŐ Pál igehirdetését mindvégig átszövi az utolsó események várása. Ezt nevezzük eszkhatologikus reménységnek; a vele foglalkozó teológiai tanítás az eszkhatologia (a görög eszkhatosz szóból = utolsó, végső). Az apostol osztozik az őskeresztény reménységben: várja Krisztus közeli megjelenését dicsőségben, a holtak feltámadását és a végső teljességet, amikor Isten lesz „minden mindenben" (lKor 15,28). Pál még az életében reméli mindennek bekövetkeztét. Egy, közelebbről nem ismert halálveszedelem átélése után számol ugyan azzal, hogy előbb kell meghalnia, mint a paruszia, Krisztus (vissza) jövetele megtörténik; de egyéni sorsától függetlenül továbbra is bizonyos az Úr közeli érkezésében (2Kor 5,8-10. vö. Fii 4,5b). A feszült várakozás néhány alkalommal konkrét tanácsait is befolyásolja. így lesz érthetővé a házasságkötést illető álláspontja: „A hátralevő idő rövidre van szabva", ezért ,jó az embernek úgy maradnia, amint van" (lKor 7,25-40). A vég közelségének tudata magyarázza missziói tempóját. A jeruzsálemi apostoli tanácskozás után, 56-os tavaszi elfogatásáig legfeljebb hét vagy nyolc éve van hátra. Korinthusban közben másfél, Efezusban két és fél évet tölt, egyébként missziói útjain összesen 4100 kilométert tesz meg (Schalom Ben-Chorin hivatkozik egy számításra az ApCsel nyomán). Az említett két helyről írja leveleit, melyek átfogják misszió munkáját. Úgy érezzük, mintha valami belső hajtóerő' űzné a sietésre. Az egyes gyülekkezeteken túl mindjárt országokban és tájakban gondolkodik (Bornkamm). Mintegy feltételezi, hogy „a tűz a lángoló vonaltól jobbra és balra maga fog tovább terjedni" (Harnack). Ezért érzi befejezettnek a munkáját útja egyes állomásain: „teljesen véghez vittem az evangélium hirdetését" - írja
