Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága (Budapest, 1996)

PÁL APOSTOL

Pál apostol 31 hitre eljutott zsidókat) Antiókhiába hívja. Itt már előzőleg alakult gyülekezet a Jeruzsálemből menekült hellenisztikus zsidókeresztényekból, mely pogánymiszsziót folytatott a félmilliós világvárosban. A gyülekezet egyik alapítója ez a Barnabás volt. Antiókhia hovatovább jelentós pogánykeresztény gyülekezeti központtá válik. (Pogánykeresztényeknek hívjuk a nem zsidókból Krisztus-hitre jutottakat.) Az antiókhiai gyülekezet lett egy ideig Pál missziói munkájának hátvédje. 48-ban vagy 49-ben történt az első kereszténység sorsdöntő eseménye, a jeruzsálemi vezető apostolok, valamint Pál és munkatársai tanácskozása. Ezen Jakab, Jézus testvére, akkor már a jeruzsálemi gyülekezet vezetője, Péter és János, akiket „oszlopoknak tekintenek - íija Pál -, felismerték a nekem adott kegyelmet, megállapodásul kezet adtak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányokhoz menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez. Csak azt kérték, hogy emlékezzünk meg a (jeruzsálemi) szegényekről" (Gal 2,9-10). Az ősapostolok elismerték: lehet valaki keresztény anélkül, hogy zsidóvá lenne a körülmetélkedésnek és a törvény megtartásának vállalásával. Pál pedig hirdesse tovább a Krisztusról szóló evangéliumot a pogányoknak és a hellenisztikus zsidókeresztényeknek a törvénytől való teljes szabadságban. (Az ApCsel másként mondja el a történteket, hogy Pált Jeruzsálemhez kösse és az ősapostolok alá rendelje. Érdemes elovasni a történeti tudósítást Gal 1,1-14-ból, amelynek hitelességét az események további folyása is igazolja.) Ennek a döntésnek lett a következménye, hogy a fiatal kereszténység nem vált egy zsidó szektává, és kitárult az Egyház kapuja a pogányok előtt. Az un. zsidókereszténység és a hellenisztikus kereszténység kezet nyújtott egymásnak. Hogy azonban ez az esemény több volt,mint két fiatal keresztény ágazat megbékélése, s hogy ezzel nemcsak a pogány megtérők, hanem a Krisztus-hívő zsidók is Krisztus művének, a róla szóló evangéliumnak azonos értelméhez juthattak el az kitűnik a Pál történeti visszaemlékezését keretező érvelésből (Gal 1,6-10 és 2,15-21). Nincs más evangélium, csak az, amelyet - a hellenisztikus fiatal keresztényekkel együtt - ő, a zsidó Pál és társai vallanak: „az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által" (16.v.). Pál maga sem tudhatta, hogy ezzel nemcsak a kereszténység önértelmezését mentette meg, hanem vallásoktól függetlenül minden ember Istenhez való viszonyának alapkérdését vetette fel. (Ez a kérdés: rábízza-e magát teljesen Istenre, vagy föléje akar-e kerülni valamilyen módon a megnyerésével?) Nem folytatom Pál élettörténetét, mert feladatom más: a páli igehirdetés sajátságainak megkeresése az Újszövetség színgazdagságában. Azért időztünk hosszan Pál élete első felénél a két határvonalig, megtéréséig és a jeruzsálemi apostoli tanácskozásig, hogy háttérmagyarázatot kapjunk: miért vonul végig Pál levelein és munkásságán újra meg újra előtörve a kérdés, cselekedetek alapján vagy hit által állhatunk-e meg Isten előtt? Mert életútja a törvényt szegezte neki. Fiatal korában neveltetésével, keresztény korában ellenfelei (zsidók és keresztények) által egyaránt. ATEOLÓGUS Pál nem írt „rendszeres teológiát", de nagyon is ott van minden írása mögött egy átgondolt teológiai rendszer. (Luthernál hasonló a helyzet.) Missziói útjaihoz kapcsolódó leveleiben, melyek 50-55 között íródtak, az első kereszténység életében felvetődő hitbeli és erkölcsi kérdésekre válaszol. Átfogó teológiai koncepciót, rend-