Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

KITEKINTÉS Az Isten megismerése A keresztyénségnek nincsenek lezárt kérdései. Ha valamiről azt gondolta, hogy ezen már igazán túl van, félre lehet tenni, nem érdekes, az élet — vagy inkább az Isten — „tréfája", hogy egyszercsak újra felbukkan megoldatlanul, soha nem ismert élességgel, feleletet követelve. Napjainkban ez történik az Isten-kérdéssel. Az egyház gondolkodói és a keresztyén emberek azt vélhették, hogy Isten létezése és megismerése a keresztyén hit számára nem probléma többé. S ma ott tartunk, hogy hovatovább a teológiának legsúlyosabb, legbonyolultabb kérdésévé lesz maga az Isten. János első levelének utolsó előtti verse segítségünkre lehet az áldásokat rejtő homályban, mely rászállt az Isten alakjára a huszadik században. „Isten halott!" — Jean Paulnak, Herder tanítványának nyomán, Nietzsche (fl900) kiáltotta bele a világba, s ez a kiáltás úgy verődött vissza az elmúlt évtizedekben nyugati gondolkodók műveiben, hogy ma már nemcsak filozófiai érdeklődésű embereket foglalkoztat. Régebbi korokban Isten valósága magától értetődőnek tűnt, alakja azonban az utolsó kétszáz évben elhalványodott, bizonytalanná vált az emberi tudatban. Az emberi elme azt vélte, hogy Isten nem létezik úgy kívüle, mint ahogyan van a Nap, Hold, csillagok. Ha pedig csak a gondolatai között létezik, nem csupán egy szép eszme-e, ami adhat erőt, vigasztalást az életben, de pusztán képzelet szüleménye, és nem valóságos Isten? Van keresztyén szempontból előnye, hogy idáig elérkeztünk. Hiszen sok keresztyén ember még mindig azt véli, hogy Istent bizonyítani lehet, mint mondjuk egy matematikai képletet, vagy egy nem látható, de számításokkal megállapítható, mérhetetlen távolságban úszó égitestet. Az öreg königsbergi bölcsnek, Kantnak (|1804), az újkori filozófia nagy gondolkozójának köszönhetjük, hogy az Isten-kérdés megoldására az emberi ész hallatlan erőfeszítéseit végbevitte, és kudarcát élete végén megmutatta. Megvallja: „Értelmetlen dolog kérdezni, hogy van-e Isten". Az emberi gondolkodásnak nincs felelete erre a kérdésre. Szabó Lőrinc (|1957) a modern ember értelmi kételyét és ugyanakkor titkos sóvárgását öntötte megrázó sorokba: 257