Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

De szeretném, ha volna isten, ha volna, s úgy volna, ahogy a fák vannakf...] mert rettenetes, hogy az ember útja oly silány s oly rövid a földi portól a veszendő húson át vissza a porig. [···] Por és por közt porladok és bent istenekkel vagyok tele ... De nekem más kellene, nékem egy külső isten kellene, egy külső, közönséges isten, isten, aki úgy van, ahogy a fák vannak, isten, akit nem én, a sóvárgás, alkotok, isten, aki nem büntet azzal, hogy elbúvik a vak elől, ilyen isten menthetne csak meg a halál félelmeitől[... ] Jézus élettörténete azzal az igénnyel lép fel, hogy benne az ember találkozhat a „külső Istennel" mint magunkon kívül levő valósággal, nem csupán gondolatainkban született fogalommal. Istennel, aki nem magamból lép elő mint legnagyobb, akit én teremtek meg sóvárgásommal, mert szükségem van rá támaszul az életben, hát még a halálban. Jánosnak az a mérhetetlen szolgálata, hogy Jézus élettörténetét ebből a leghatalmasabb szempontból nézte: Jézus nemcsak szólt Istenről, gondolatokat közölt róla, hanem saját emberi személyében, cselekedeteiben, életsorsában, halálában, az embereknek megváltást szerző művében megmutatta, kicsoda az Isten, mit tett értünk, mit szánt nekünk. Vele és benne emberi történelemmé alázkodott az Isten. Az inkarnáció teológiai tétele ezt jelenti. Jézus halálával nem szűnt meg a vele kapcsolatos történet. Folytatódott — másként, a feltámadt, megdicsőült Krisztus földi útján. Emberi módon szólva: abban a hatásban, amit Krisztus halála után is kiváltott! Ennek a folytatódó hatásának történeti dokumentumai a rákövetkező évtizedekben az Üjszövetség könyvei, köztük János levelei. Ezek vitathatatlanul bizonyítják, hogy em258