Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

lyó következmény: mindannak a jónak meglátása, ami az embervilágban található, s ami végső soron nem a világból, hanem az Atyától van, a teremtő és szerető Isten ajándéka, munkája a világban. A levélíró dualista felfogása Istenről és a világról, valamint a szakasz lelkipásztori célzata — a keresztyén emberek óvása a vétkes vágyak által hajtott élettől — hozza magával az egyoldalú látást az embervilágról. (17) „A világ pedig elmúlik, és a (bűnös) vágya is." A világ végének várása az őskeresztyénségben kapcsolódott Krisztus viszszajövetelének és az üdvösségnek reménységéhez. Ez a meggyőződés az Újszövetségben a keresztyén etikai cselekvés egyik alapmotívuma: az eljövendő teljesség várása hajtóerő az Istennek tetsző életfolytatásban. Olykor az utolsó nap közelségének tudata bizonyos mérvű élettagadást is előidézett, ahogyan Pálnál alkalomadtán találkozunk vele: a hátralevő rövid idő miatt nem érdemes nagy súlyt helyezni a földi élet ügyeire (1 Κ 7,25—31). János levelében is megtalálható az őskeresztyénségre jellemző eszkatológikus tudat: az utolsó órában élünk. Az eszmetársító kapcsolópontot is ez a gondolat képezi szakaszunk vége és a levél folytatása között (18. v.). Mégis különbséget érzek Pálnak és Jánosnak a vég várásából fakadó etikai szemlélete között. Pálnál nemcsak a világ elmúlásának ténye, hanem a rövid határidő sürgetése is jelentős, mértékadó etikai szempont. A hátralevő idő rövidsége nála a keresztyén magatartás, cselekvés egyik fontos motívuma. János etikai intelmében a vég idői közelsége nem játszik szerepet. Nála a múlandóság és örökkévalóság tartalmi ellentéte lesz etikai mozgató erővé. Ezenkívül nemcsak a világ végső elmúlására mutat rá, hanem az embereket hajtó földi vágyak sorsára is: nem hozzák meg a beteljesülést, amelyre az ember törekszik az életében. Elmúlik az élet anélkül, hogy valaki megtalálta volna vágyainak teljes kielégülését. Pozitív módon pedig azzal ad a levél etikai indítást, hogy megnyitja a keresztyén élet végtelen perspektíváját: „de aki cselekszi az Isten akaratát, megmarad örökké". Isten akaratának cselekvése a Krisztus-hitből fakadó erkölcsi cselekvést, elsősorban a szeretet gyakorlását jelenti. Az „aki cselekszi az Isten akaratát" szövegrész majdnem szó szerint olvasható János evangéliumában (7,17). A „megmarad örökké" megállapításban a jellegzetes jánosi eszkatológikus látás érvényesül: az örök 97