Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

élet jelenvalóságára és meg nem szakadó folytonosságára teszi a hangsúlyt. Ennek a szövegrésznek („megmarad örökké") János evangéliumában az „élni fog örökké" felel meg, mely az örökké tartó isteni élet birtoklását jelenti (J 6,51.58). Az Istennel való közösségben a halálon át is megmaradó valóság az igazi élet, amely megkezdődött a földön a Krisztus-hitben. A jánosi „örök élet"-képzetben az eljövendő ítéletnek és a jövendő világnak nincs elsőrendű fontossága (Schnackenburg). János sajátos eszkatologiájának megnyilvánulása az is, hogy „a világ elmúlik" megállapításban nem a világ végének apokaliptikus katasztrófája magasodik fel, hanem az elmúlás és az örökkévalóság permanens ellentéte tűnik elénk. Az Isten akarata szerint hivő és cselekvő ember végső sorsa már most valóság, noha körülveszi, átfonja életét a múlandóság világa. Ezzel ismét nem akarjuk azt mondani, hogy János tagadná az „utolsó eseményeket", a holtak feltámadására és az örök üdvösségre vonatkozó őskeresztyén reménységet, de elsősorban és főként arról szól, ami mindebből már jelen van a hitben és a szeretetben. Visszatekintve az utolsó versekre (15—17. v.), nem csodálkozhatunk, hogy ellentmondó állásfoglalásokra adott alkalmat az írásmagyarázat során. Egyes kutatók azt állítják, hogy világmegtagadásra szólít a szerző, aszketikus törekvés jellemzi. Mások igyekeznek ez alól a vád alól tisztázni a levélírót. Magyarázatunkban igyekeztünk megmutatni, hogy bonyolultabb a helyzet. A szerző feltehetően idegen, másféle keresztyén hagyományanyagot használ fel és dolgoz bele gondolatvilágába, ez azonban nem sikerül törésmentesen és egységesen. Innen van az ütközés a világ szeretetét tiltó szava és a jánosi teológiának Isten világszeretetéről szóló legnagyobb mondatai között. Innen a „szeretni" szónak a jánosi értelemtől eltérő használata, ugyanakkor a jellegzetes jánosi nyelvhasználattal való keveredése. S innen adódik a szakasznak legalábbis látszólagos ellentmondása: egyrészt csak a földi élet elsődleges szeretetét ítéli el, amennyiben Isten kizárólagos szeretetének rovására történik, valamint a bűnös vonatkozású vágyat tiltja; másrészt azonban az egész földi életet vétkes vágyak mozgató rugóira vezeti vissza („minden, ami a világban van"). A gondolatoknak ez a bonyolódása azért történhetett meg, mert a levélíró Istent és a világot alapvető ellentétben látja, amint erről szóltunk a versek magyarázata során. Vagy „pongyola" fogalmazás következménye? 98