Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

tyéneknél jelentkező gyűlölet éppen ellentétes irányba viszi őket, mint amit vélnek: elvesztették az utat. A gyűlölet világos, áruló jel a tévelygő keresztyéneknél, hogy letértek az Istenhez, az üdvösségre vezető útról. 2,7—11 magyarázatának összefoglalása A levélíró emlékezteti olvasóit a szeretetnek már keresztségükkor hallott feladatára és valóságára: a Krisztus által hozott szeretetben terjed a földön Isten új világa. Ez a szeretet nem eszme, hanem tény Jézus, sőt — nyilván töredékesen — a keresztyének életében is. Isten és a szeretet összetartoznak, ezért Istennel közösségben lenni csak a testvérszeretet gyakorlásával lehet. A gyűlölet az Istennel ellentétes irányba taszít, magunk és mások bukását, az üdvösség útjának elvesztését okozza. Bátorítás és intés 2,12—17 (12) Írok nektek, gyermekeim, hiszen meg vannak bocsátva bűneitek az ő nevéért. (13) Írok nektek, atyák, hiszen megismertétek a kezdettől valót. Írok nektek, ifjak, hiszen legyőztétek a gonoszt. (14) Írok nektek, gyermekeim, hiszen megismertétek az Atyát. Írok nektek, atyák, hiszen megismertétek a kezdettől valót. Írok nektek, ifjak, hiszen erősek vagytok, és az Isten igéje bennetek marad, s legyőztétek a gonoszt. (15) Ne szeressétek a világot, se amik a világban (vannak). Ha valaki szereti a világot, az Atya szeretete nincs benne; (16) mert minden, ami a világban van, a test (bűnös) vágya, a szem (bűnös) vágya és a jómód hivalkodása, nem az Atyától van, hanem a világból. (17) A világ pedig elmúlik, és a (bűnös) vágya (is); de aki cselekszi az Isten akaratát, megmarad örökké. A szakasz két részre tagozódik. Az első fele (12—14. v.) előkészítésül szolgál a rákövetkező lelkipásztori intelemhez (15—17. v.). A levélíró érzi a követelmény súlyát, amit olvasói lelkére akar helyezni, ezért mind lélektani szempontból, mind tárgyilag szük86