Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

zőpontot ad az „utolsó dolgoknak": Isten új világa a Krisztus nyomán fakadt szeretetben valósul meg, halad előre az emberek között. Anélkül, hogy a levél Krisztus eljövendő megjelenését és az üdvösséget letakarná (2,28; 3,2), vallja, hogy az alapvetően „új" már jelen van és terjed a földön. A sajátosan jánosi látás kiemeli, ami a jelen megvalósuló birtoka az örökkévalóságból, és ez az agapé, az isteni szeretet megléte és terjedése a földön. A következő három vers (9—11.) gondolatritmusa: „gyűlöli testvérét" — „szereti testvérét" — „gyűlöli testvérét" (tehát képletben: a — b — a). Itt jelenik meg először a levél folyamán a „testvér" szó. János evangéliumában és leveleiben a keresztyén ember szeretete a „testvérre" irányul. A szót átvitt értelmében a keresztyénség a zsidóságtól örökölte, melyben a vallásos társat jelentette. Az esszénusok is használták egymás között. Hellyelközzel előfordul a görög világban (Platón néha a néptársra, Xenophon a barátra alkalmazta). Sűrűbben találkozunk használatával pogány vallásos társaságok tagjainál. Az Üjszövetségben a keresztyének legbensőbb összetartozását jelzi. Nem pusztán szellemi rokonságot fejez ki, mintegy a hit „lelki" testvériségét. A „testvér" megnevezés emlékeztet és utal a közös mennyei Atyára, akinek a hivők egyaránt gyermekei. Nem vérségi, de annál is mélyebb valóságos testvéri kapocs fűzi össze őket. Az őskeresztyénség tehát más értelemben használta, mint amilyen jelentésben fellelhető a szó az antik világban. Nem tudunk arról, hogy pogány közösségben egymást testvérnek tekintették volna. Egészen új jelenség volt, hogy a keresztyének testvérnek vallották és szólították a másikat (Deissmann). A „testvér" megjelölés bizonyos fokú elkülönülésre is mutat a fiatal keresztyénség részéről. Az Újszövetségben csak egy-két helyen bizonytalan, vajon nem tágabb értelemben szerepel-e a szó (pl. Mt 5,22—24), de ez nem változtat a „testvér" kiforrott jellegzetes és mély keresztyén tartalmi jelentésén, amely az őskeresztyénségtől a jánosi iratokig a hívőket jelöli. Jánosnál tartalmilag is nyilvánvaló, hogy a „testvér" a keresztyén hivő társ. Ugyanerre mutat az a sajátos gondolat, melylyel majd találkozunk a levél folyamán: az Istentől származás (többek között: 5.1!). Nem szűkíti-e meg János a keresztyén szeretet határtalanságát, melyet Jézus tanított az ellenség és az idegen felé irányuló szeretet hangsúlyozásával? János látóköréből valóban kiesik a tá82