Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

Amikor János az „új parancsról" beszél, az őskeresztyén hagyományos látást képviseli a Jézusban megjelent alapvetően újról, a jelenné vált eszkatológikus valóságról. Azért „új" a szeretetnek ez a parancsa, mert Istennek Jézusban megnyilvánult szeretete tölti meg új tartalommal. Megerősíti ezt az értelmezést, ahogyan a levél írója maga magyarázza az „új" parancsot: „amely valóvá, (lett) őbenne és bennetek". Jézus és a levél olvasói életében megtalálható ez az „új" szeretet. Az „és" nyilván nem egyenlőségi jel. Jézus életében teljesen megvalósult az új, az isteni szeretet, a keresztyén olvasóknál azonban csak hiányosan, töredékesen. Hiszen a levél olvasóit biztatni kell rá! Az egész levél egyik fő témája éppen a szeretetre buzdítás. Ennek ellenére mégis ott van már ez a szeretet a Jézus Krisztusban hivő emberekben, a levél címzettjeinek mindennapi életében is. A következő megállapítás szintén az őskeresztyén hagyományos gondolkozást szólaltatja meg: „mert a sötétség múlóban van, és az igazi világosság már fénylik". A fény elűzi a sötétet — a későizsidóságban ismételten előforduló eszkatológikus motívum. Pál apostol így jelöli meg az időszakot, amelyben korának keresztyénsége él: „az éjszaka előrehaladt, a nappal elközelgett" (R 13,12). Csakhogy míg Pál ezt Krisztus visszajövetelének közeledésére vonatkoztatja, János itt a Jézus Krisztusban megjelent szeretet terjedésére érti a földön, amint a következő versek mutatják. A levél e helyén átcsillámlik János evangéliumának szava Krisztusról: ő a „világ világossága" (8, 12). Ez azt jelenti, hogy Jézusban ajándékozta meg Isten a világot önmaga kinyilatkoztatásával. A levélben már szerepelt a „világosság" fogalma, de ott Istenre vonatkozólag (lásd 1,5-nél). Itt viszont Jézus Krisztust nevezi világosságnak, s János evangéliumának szóhasználatát folytatja. Az „igazi világosság" azonos jelentésű az „igazsággal", nem más, mint a Krisztusban nyilvánvalóvá lett isteni valóság. Isten kinyilatkoztatott irgalmas valósága a Krisztus-hitben és a belőle fakadó szeretetben hatol előre a földön, s űzi el a „sötétséget", ahogyan János nevezi az emberi élet, a világ metafizikus lényegét (magyarázat 1,5-nél). A levélíró mondatában elénk tűnik az őskeresztyén látás az utolsó idők előrehaladottságáról, de ezt a felfogást János átalakítja. Az őskeresztyén idői képzet megőrzésével, de a sajátos jánosi eszkatológiának megfelelően, új né81