Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS MÁSODIK LEVELE

JÁNOS MÁSODIK LEVELE BEVEZETÉS A LEVÉLHEZ Formája és tartalma vitathatatlanná teszi, hogy személyes sorokat tartalmazó, adott alkalomra szóló valódi levél egy gyülekezethez. A címzett „úrnő és gyermekei" képies megjelölése a keresztyén gyülekezetnek. Az asszony a gyülekezetet, gyermekei a gyülekezet tagjait jelentik. A szóhasználatnak ószövetségi háttere is van: „Jeruzsálem", Isten népe — „asszony"; és tagjai — a „fiai" (És 54). A levél e szóhasználatának eredetét nem az édesanya képének a gyülekezetre alkalmazásában kell keresnünk. Szokás volt abban az időben, hogy az „úrnő" megtisztelő címet politikai községre alkalmazták. Innen mehetett át egyházi területre a szóhasználat. Tertullianus a karthágói gyülekezet ünnepélyes megjelölésére használja később egy alkalommal. A levél él a szó szimbolikájával: közben is használja (4.v.). A búcsúzásnál ebben a képies értelemben nevezi saját gyülekezetét a címzett „nőtestvérének" (13. ν.). A levélíró megbecsülését akarta kifejezni a címzett gyülekezet iránt: a megszólítás alkalmazásának ez lehetett a fő indítóoka. Az előttünk ismeretlen gyülekezet feltehetően Kisázsiában vagy talán Szíriában élt. A levélíró név nélkül így jelöli magát: „az öreg" (a görög szóból lett a magyar „presbiter"). Nem jöhet számításba a korabeli keresztyén gyülekezetek presbiteri tisztsége. Ezeknek a gyülekezeti elöljáróknak feladatköre egyébként távolról sem a mai presbiteréhez, hanem inkább a lelkészi szolgálathoz hasonlítható. Abban az időben ez a gyülekezeti hivatal nem fordult elő magánosan, hanem mindig testületi keretben. Gondoljunk arra a jelenetre, amikor Pál apostol magához hivatta az efezusi gyülekezet „presbitereit", véneit, hogy búcsút vegyen tőlük (Csel 20,17—38). Az egyes szám használatát nem magyarázhatjuk úgy, hogy egy keresztyén gyülekezetből dogmatikai eltérések miatt kirekesztett 263