Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

Közelebbről miként jelentkezik Krisztus valósága a hivő emberben? Ezt a kérdést most nem vallásos módon tesszük fel, hanem egészen világiasan. Mi az a forma, eszköz, melyen át a hivő ember megtapasztalja Jézus Krisztus valóságát, mivoltát? A róla való gondolat, melyet természetesen érzések átszőnek, kivételesen akár álmok, látomások is kísérhetnek. Elsőrendű módon a gondolataink útján lép elénk az élő Jézus Krisztus. Krisztus a hivő ember gondolataiban történeti és jelenvaló, személyes valóságként: ez emberi, földi realitásként szemlélve az Isten megismerésének formája. A színhely, ahol a valóságos, igazi, kegyelmes Istennel találkozunk, a Jézus Krisztusról — nem magától, hanem az igehirdetésben dolgozó Szentlélek hatására — ébredt gondolataink. Szokatlannak tűnik keresztyén fülnek ez a megállapítás. Egyesek a hivők közül talán azt vélik, hogy ezzel az Istent illúzióvá, csupán az emberi agy alkotásává tesszük. Éppen ellenkezőleg: az Istennel való találkozás lélektanilag leírható, emberi folyamatának adjuk meg a transzcendens távlatot, mélységet. Az Isten-gondolat bennem, az emberben ébred a Jézus Krisztusról szóló közlés hatására, de e gondolatban nemcsak magammal találkozom, mintha én teremtettem volna ezt a képzetet. Ezt a gondolatunkat az a hit táplálja, feszíti, teszi törhetetlenné, hogy gondolatunk mögött nem csupán agyunk működése, a Legnagyobbat, Istent teremtő vágyunk rejlik, hanem külső valóság: az első században élt Jézus, a halála után tanítványai hitében tovább dolgozó, a róla szóló igehirdetésben azóta is, ma is jelenlevő Krisztus. Az igazi, irgalmas Istent csak így lehet megismerni: a Krisztusba vetett hitben, éspedig nem tárgyi hűvösséggel, hanem egyszerre és együtt alázatos személyes boldog elismerésével. Ezen az emberi színhelyen, a Jézus Krisztusról való hivő gondolatunkban magasodik fölénk Isten. Nem Isten-eszménk van többé. Nem objektív érvénnyel megválaszolhatatlan kérdésünk: létezik-e Isten? Szubjektív, személyes, alanyi gondolatunk terében, mégis saját magunkkal összetéveszthetetlenül, kényszerítőleg, letagadhatatlanul, teljes hatalmával és főként megrendítő szeretetével lenyűgözően elénk lép az Isten. Isten, aki mérhetetlenül több és nagyobb személynél, de értünk, emberekért személlyé lett, velünk személyként találkozik, mert másként nem tudnánk megismerni. Isten csak egyféleképpen létezik valóságosan az emberek számára — személyes élő Istenként a Krisztus-hitben. Tudjuk pedig, hogy Isten Fia eljött, és adott nekünk felfogó260