Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

berek hittek a feltámadásában, visszaidézték életét, szavait, és meg voltak győződve, hogy nem magukból támadó, hanem isteni sugallat segítségével gondolkoztak el mélyebben Jézusról a fennmaradt hagyomány nyomán, az őket körülvevő ószövetségi és zsidó vallási igazságok, sőt a hellénizmus fogalmai segítségével. Amit róla hirdettek, küzdve az ő megértésének tisztaságáért, teljességért — történelem, a hatására alakult és tovább gyűrűző mozgalom, a keresztyénség korabeü története. Ez a darabka első századi történelem az, ami rajtunk kívül van, s nem gondolataink alkotásaként, hanem — egyelőre mondjuk csak így — a múlt eseményeként beszél Istenről. Ez az esemény azonban — a názáreti Jézusnak és a keresztyénség első évtizedeinek története, amint az Újszövetségben elénk tárul — nem nyitható fel egyedül a történeti kutatás és az ókori irodalomkritika eszközeivel. Azoknak is, akik átélték, nekünk is, akik visszapillantunk rá, e külső eseményben, történelmi fejezetben Isten csak hittel ragadható meg. Isten Jézus életében csak rejtetten lett történetté. Hasonlóan rejtett a megdicsőült Krisztus továbbvezető útja a történelemben. A hit szeme szükséges ahhoz, hogy a názáreti Jézus tanításában és élete eseményeiben, a halála után róla továbbalakuló, kibontakozó hivő emberi meggyőződésben: az Újszövetségben, a valóságos Isten nyilvánvalóvá legyen. Akkor is így volt, amikor Jézus a földön járt. Halála után, az Újszövetség kialakulása idején, az ő élő voltát megtapasztalok esetében hasonlóképpen. Ma sincs másként. De nem kell átugranunk az évszázadokat. Van megszakítatlan történeti összeköttetésünk az első századi eseménysorozattal, az Újszövetség világával. Az azóta élt keresztyén igehirdetők láncán át ér hozzánk a tanúságtétel az első század Jézusában megtapasztalt Istenről. A nemzedékek élő közvetítésében egyre gazdagodott, mélyült annak a darabka történelemnek, a benne rejtetten megmutatkozó Istennek, teológiai nyelven: a Jézus Krisztusban végbement kinyilatkoztatásnak megértése. Az egyház hivő gondolkodásának évezredes és mai sugaraiban van előttünk a régi esemény és a róla szóló könyv. Jézus Krisztus „külső" valóság az Újszövetségbe és az egyház igehirdetésébe foglaltan, az előttünk élt és ma élő emberek hitében. De csak „belső" valóságként lesz meggyőző bizonyossággá bennünk, ha az őt hordozó újszövetségi történet megértéséhez érzékünk, felfogóképességünk támad, nyilván nem magunktól. 259