Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

rését (J 11, 41—42). A hivő embert imádkozása közben a meghallgattatásnak nemcsak bizonyossága, hanem jelenvalósága töltheti el: amit csak hite, szeretete, szolgálata, Krisztussal való közössége erősítésére kér Istentől, máris az övé. (16) „Ha valaki látja, hogy a testvére vétkezik, nem halálra (vivő) bűnnel, kérje (Istent), és adni fog neki életet, azoknak, akik nem halálra (vivőén) vétkeznek. Van halálra (vivő) bűn; nem arra vonatkozólag mondom, hogy könyörögjön (Istenhez)." Az utóiratnak ez a második tárgya kapcsolódik az előzőhöz: az imameghallgatás témájáról most a közbenjáró imádságra tér át az író. A „halál" hagyományos keresztyén nyelvhasználattal a kárhozatot jelenti. A szerző különbséget tesz a keresztyéneknél kárhozatra vivő és kárhozatra nem vivő bűn között. A közbenjáró imádságra csak az utóbbi esetben buzdít. Hozzáfűzi: nem mondja ugyanezt a kárhozatra vivő bűnt elkövető keresztyén ember esetében. Érte nem biztat könyörgésre. A szöveg nem ad támpontot arra nézve, hogy milyen bűnökre gondol a levélíró. A kutatók a legkülönbözőbb magyarázati lehetőségekkel próbálkoztak. Két megoldási irányt látok a vers írásmagyarázati problémájának megfejtésére. Az egyik értelmezési lehetőség: a szerző a kárhozatra vivő bűnön a Krisztus-hittől, a gyülekezettől való elszakadást érti. Ez a magyarázat beleillik a levél és az egész Újszövetség összefüggésébe. A levél célja a gnosztikus keresztyén tévtanítás által fenyegetett keresztyének megerősítése a hitben és az egymás iránt való szeretetben; megőrzésük a szerző és társai képviselte közösségben (1,3), a gyülekezetben, az egyházban. Ha valaki megtagadja a gyülekezet tagjai közül az igazi Krisztus-hitet, arról kiderül, hogy nem is tartozott Istenhez (4,3). Innen érthető, ha a levélíró a hitehagyó keresztyénért a közbenjáró imádságot nem tartja szükségesnek és lehetőnek, mert dualista gondolkozásánál fogva az Istentől való és nem az Istentől való emberek között áthidalhatatlan szakadékot lát (4,6). Az Újszövetség más könyvei szintén egyetlen bűnt, a hitevesztést mondják egyedül végzetesnek. Ettől óvja a keresztyéneket a Zsidókhoz írt levél (6,4—6; 10,26—31). Ebbe az irányba vág, hogy János evangéliuma α bűnnek a Jézus Krisztussal szemben való hitetlenséget tartja (16,9). Hasonló értelmű a Szentlélek elleni bűn az első három evangéliumban (Mk 3,29 stb.). Ezen a tágabb újszövetségi háttéren János levelének megállapítása ugyancsak ezt az 244