Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

latban, szerepe csupán annyi, hogy a levélből ismétlendőnek tartott témát felvesse. Ez pedig a hivő ember bizodalmas kérő imádsága. Az „iránta" az említett levélbeli részlet alapján Istenre vonatkozik. Hasonlóan Isten akaratára utal a mondat. János evangéliumában Jézus többször is biztatja tanítványait a kérésre, a legszélesebb tárgykörben (14, 13—14; 15,7.16; 16,23—24). Itt a levél utóiratában az imádság tárgyait illetően korlátozást olvasunk: az Isten akaratának megfelelő kérésekről szól. Ez azonban csak más kifejezése annak, amit az evangéliumban is találunk. Ott Jézus a vele való közösségtől tette függővé a tanítványok imádkozását (ezt jelenti az „én nevemben"). János evangéliumában az egész összefüggés mutatja, hogy a kérések tárgyát nem a mindennapi emberi élet vágyai, óhajai, hiányai alkotják, hanem a tanítvány feladatának teljesítése, a keresztyén élet élése. Ezt írja körül a levél azzal, hogy Isten „akarata szerint" történő kéréseinknél számolhatunk a meghallgatás bizonyosságával. Az „Isten akaratának cselekvése" az Újszövetségben a keresztyén élet tartalmának, a jó cselekvésének megjelölése (Zsid 13,21 stb.). Isten meghallgatja imádságunkat, bármit kérünk tőle a keresztyén élet megvalósítása, szeretetünk gyakorlása érdekében. (15) „És ha tudjuk, hogy meghallgat minket, bármit kérünk, tudjuk (azt is), hogy (máris) beteljesültek azok a kérések, amelyeket kértünk tőle." A kétszeres „tudjuk" a bizonyosságot fejezi ki: tudatában vagyunk. Hatszor ismétlődik ugyanez a szó a szakaszban hangsúlyosan, a határozott meggyőződés nyomatékával látva el a mondanivalót (13. 15. 18—20. versek). Itt az imádság meghallgatásának bizonyosságát a szerző annyira valóságosan veszi, hogy a kérések jövőbeli beteljesülését a jelenbe vetíti, és megtörténtnek tekinti. Mivel bizonyosak vagyunk kéréseink meghallgatásában (a mondat elején a „ha" nem feltételes, hanem következtető jellegű), a kérteket megkapottnak vesszük. Az eredeti szöveg a „bírni" igével fejezi ki: máris birtokoljuk. A jövőbeliségnek ezt a kikapcsolását lehetővé teszi az előző versben is használt görög ige elsődleges jelentése: Isten „hall" minket, amikor bármit kérünk tőle (14. v.). Isten hall, azaz meghallgat: ez a jelen eseménye. S éppen ezért annyi, mintha máris megtörtént volna. Jézusnál találunk erre példát János evangéliumában: Lázár feltámasztása előtt már megtörténtnek veszi, hogy Isten meghallgatta ké243