Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
ros történeti kapcsolatot, amely János evangéliumához fűzi. Közelebbről azonban ezt a kapcsolatot történeti homály fedi. János evangéliumának befejezéséhez képest a levélnek ez a mondata nem annyira missziói, hitre hívó, hanem az üdvbizonyosságban megerősítő. Mindaz, ami a levélben az igazi Krisztushit melletti megmaradásra és a keresztyén életfolytatásra, különösen a szeretetre vonatkozó intés, figyelmeztetés volt, nem érinti az alapvető bizonyosságot az olvasók jelenvaló örök életéről. Ez a mondanivaló rendkívüli hangsúlyt kap azzal, hogy írója utolsó szónak szánta. A gyülekezeti helyzet ellenére nem kételkedik abban, hogy olvasói az Isten életkörén belül vannak, mert hisznek Jézus Krisztusban. Visszatekintve azt tartja írása céljának, hogy ennek bizonyosságára emlékeztesse őket. A „tudjátok" görög megfelelője az „ismerni" igével azonos jelentésben szerepel; ezzel a szóval még egyszer határozottan céloz arra, hogy a helyes hitű keresztyének vannak az igazi ismeret birtokában. Az „Isten Fiának nevében" utal János evangéliumának elejére, ahol a Krisztus-hitről először van szó (1,12). Ugyanezeket a szavakat használta a levél akkor is, amikor a Krisztus-hitről összefoglalóan szólott (3,23). A „név" magát a személyt jelöli, mégpedig a név tartalmának jelentőségében. Hinni Isten Fiának nevében azt jelenti, hogy hiszünk Jézus Krisztusban mint Isten Fiában, aki Istennel való teljes egysége folytán kinyilatkoztatta, megmutatta őt. A 14—21. versek utóirat a levélhez. A szerző maga írta később, vagy mások csatolták a levélhez a jánosi teológiai műhelyből. Részben stíluskülönbségek is érezhetők, ezenkívül olyan új fogalmak kerülnek elő benne, amelyek a levélben nem fordultak elő, sőt János evangéliumában sem, s általában idegenek a jánosi gondolatvilágtól („halálra vivő bűn" és „halálra nem vivő bűn", „bálványok"). Viszont a tartalmi és stílusbeli hasonlóságok jelzik, hogy a szakasz mindenképpen a levél utóirataként született, így annak folytatását képezi. (14) És ez a bátor bizalom, amely van bennünk iránta, hogy ha valamit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket". Az utóiratnak ez az első mondata nem kapcsolódik közvetlenül a megelőzőkhöz, hanem a levél egyik részletének ad további hangsúlyt (3,21—22). A mondatot kezdő formula („és ez") szokatlan használatú itt, mert a levélben általában az előző gondolatot kapcsolja össze a következővel. Az előző verssel ezen a helyen nincs kapcso242
