Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

Befejezés és utóirat 5,13—21 (13) Ezeket írtam nektek, hogy tudjátok, örök életetek van, akik hisztek az Isten Fiának nevében. (14) És ez a bátor bizalom, amely van bennünk iránta, hogy ha valamit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. (15) És ha tudjuk, hogy meghallgat minket, bármit kérünk, tudjuk (azt is), hogy (máris) beteljesültek azok a kérések, amelyeket kértünk tőle. (16) Ha valaki látja, hogy a testvére vétkezik, nem halálra (vivő) bűnnel, kérje (Istent), és adni fog neki életet, azoknak, akik nem halálra (vivőén) vétkeznek. Van halálra (vivő) bűn; nem arra vonatkozólag mondom, hogy könyörögjön (Istenhez). (17) (Isten akaratának) minden megszegése bűn, de van halálra nem (vivő) bűn. (18) Tudjuk, hogy senki nem vétkezik, aki az Istentől származik, hanem az Istentől származott (ember) hű marad Hozzá, és a gonosz nem nyúl hozzá. (19) Tudjuk, hogy az Istentől vagyunk, és az egész világ a gonosz (hatalmá)-ban van. (20) És tudjuk, hogy az Isten Fia eljött, és adott nekünk felfogóképességet, hogy megismerjük a Valóságos (Isten)-t és a Valóságos (Isten)-ben vagyunk —, az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ez a valóságos Isten és örök élet. (21) Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól. (13) „Ezekeí írtam nektek, hogy tudjátok, örök életetek van, akik hisztek az Isten Fiának nevében." Ez a vers tűnik a levél eredeti befejezésének. Tartalmilag a megelőző szakasz összefoglalása, viszszacseng benne a levél kezdete, és új megvilágításba kerül az egész irat célja. A befejezés mégsem magából a levélből adódott, hanem János evangéliumát követi. Az evangélium eredeti zárómondata, a függeléket képező 21. fejezetet megelőzően: „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a krisztus, az Isten Fia, és hogy ezt hivén, életetek legyen az ő nevében" (J 20,31). Az evangélium és a levél azonos gondolatú, hasonló szövegű befejezése egyik legvilágosabb bizonyítéka, hogy a levélíró nemcsak a jánosi teológiában élt benne, hanem ismerte János evangéliumát, s tudta, hogy az a vers az eredeti, elsődleges befejezése. A levél szerzője a zárónak szánt mondatával árulja el leginkább a szo241