Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

lésből. A keresztfán már holtan csüngő Jézus oldalából dárdaszúrásra „azonnal vér és víz jött ki" (J 19,34). Ε csodaszerű vonásnak (víz nem jön a halott test megsebzésekor) mélyebb értelme van, s feltehetően a mondat életre hívója is nyilván ez volt: a keresztség és az úrvacsora szentsége Jézus kereszthalálából fakad. A gondolat és a szó összecsengése párhuzamot mutat az evangélium e megjegyzése és a levélben háromszor egymás után ismétlődő „vízés vér" között. (A párhuzamot nem erőtleníti, hogy a két szó sorrendje az evangéliumban fordított.) (7—8) „Mert három tanúságot tevő van: a Lélek, a víz és a vér". A gondolat azonos az előzővel, és mégis változik, mint ahogyan egy folyó tovahullámzik: ugyanaz a vízfodor, de más alakban. Az előző vers zárógondolata a Szentléleknek Krisztus történetét megvilágító tanúságtételét tartalmazta. Az új gondolat is ezzel kezdődik: elsőnek a Lélek tanúságtételét említi, de melléje lép még két másik tanú. A zsidó bíráskodási eljárás tűnik elénk. Az Ószövetség hangsúlyozza, hogy „két vagy három tanú szava" szükséges (5 Móz 17,6; 19,15). Ezt a „bizonyítási eljárást" János evangéliuma is használja. Jézus mondja a zsidóknak: „A ti törvényetekben is meg van írva, hogy két embernek igaz a tanúságtétele. Én vagyok az, aki tanúságot teszek önmagamról, és tanúságot tesz rólam az Atya, aki elküldött engem" (J 8,17—18). Krisztus mellett három tanút vonultat fel a levélíró: a Szentlélek mellé odahélyezi azt a két tényezőt, mely már az előző versben is szerepelt: „víz és vér". Ez a két szó ott eseményt jelölt: Jézus megkeresztelkedését és halálát. Az igei alak világosan mutatta, hogy a múlt meghatározott pontján végbement történésről volt szó. Itt azonban jelen idejű tevékenységet végez a „víz és a vér": tanúságot tesznek a Szentlélekkel együtt. Közben jelentésváltozáson ment át a levélíró gondolatfűzésében a két szó. Már nem Jézus keresztségére és halálára utalnak, hanem a gyülekezetben használt két szentségre: a keresztyén keresztségre és az úrvacsorára. Nem tarthatjuk váratlannak a két, jelzésként használt szó reflektorának ezt a más irányba fordulását. Előbb már megfigyeltük, hogy az előző versben is kezdett átcsillanni a „víz és vér által" szókapcsolaton e képzetek aktuális gyülekezeti jelentése: a gyülekezeti keresztség és az úrvacsora. Így nem csodálkozunk, hogy a levélíró az újabb gondolatát már ebbe a változott irányba viszi. „Mert" — kezdi, mintha magyarázná az előzőt, de 233