Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

velük szemben hangsúlyozza, hogy Krisztus halála megváltói munkájának elengedhetetlen része. De hogyan győződnek meg erről az olvasók? „és a Lélek az, amely tanúságot tesz". A Szentlélek tanúskodik arról, hogy mit jelent Jézus keresztsége és halála, s ezzel együtt egész megvál­tó életműve. Nem olvasunk közelebbit a Lélek tanúságtételének módjáról. János evangéliuma révén azonban megvilágosodik, hogy a Szentléleknek ez a belső meggyőző, hitet ébresztő munkája a mindenkori Krisztus-hirdetők szaván át történik. A Szentlélek munkája nem mágikus, sem emberi történéstől független, hanem tanúságtevők kellenek hozzá. A Krisztus-prédikációban a Szent­lélek dolgozik. Jézus szava János evangéliumában a Szentlélek és a tanítványok tanúságtételéről nem két különböző cselekvést je­lent, hanem azonos eseményt (J 15,26—27). Azért teheti ezt a Lélek, „mert a Lélek az igazság". Az „igaz­ság" (alétheia) Jánosnál az Isten önmagát feltáró valósága, irgal­mas lényének kinyilatkoztatása. A Szentlélek feltárja az isteni valóságot, nem az emberi lélek mélyén megszólaló titokzatos hangként, hanem az igehirdetésben. Ez a valóság pedig, ami Jé­zus életében történt: szavaiban, tetteiben, sorsa eseményeiben Isten kinyilatkoztató és üdvözítő cselekedeteként végbement. A vers értelme: Jézus földi életének, különösen is halálának megváltó jelentőségéről a Szentlélek a Krisztus-hirdetők vallomá­sában tanúskodik. Érdekes különben, s nagyon hozzásimul a tar­talomhoz, hogy a mondat a korabeli prédikációk szokásos formu­lájával kezdődik: „Ez az, aki..." János sajátos kettős értelműségének megfelelően, csillámló szó­használata alapján, számolhatunk azzal, hogy a vers „vízzel és vérrel" szavain halványan átcsillan a gyülekezeti keresztség és az úrvacsora, amire a levél a következő versekben tér rá. Ha szabad lélektani szempontból is kutatnunk az írásmű születését, a levél­ben ismételten megfigyelt képzettársítás viszi itt is tovább a gon­dolatmenetet. A „víz és vér" szavak, melyek itt elsősorban Jézus keresztségét és halálát jelölik, a levélíró számára nyomban transz­paranssé lettek: áttetszik rajtuk a keresztyén keresztség és úr­vacsora. Ez az átfénylő látvány indítja el a következő gondolatot (7-8. v.). Nem lehet felderíteni, hogy a levél írásának rejtett lélektani és gondolati folyamatába mennyiben játszott bele János evangé­liumának egy megjegyzése a Jézus haláláról beszámoló elbeszé­232

Next

/
Oldalképek
Tartalom