Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

hirdeti meg az egyház életében. „A hivők és az egyház történetébe belevonja a levél Krisztus történetét, úgyhogy a gyülekezetről és az egyes hivő emberről mondja azt, ami eredetileg Krisztusra érvényes." (Preisker). A levélíró az egyházon belül jelentkező tévtanítással szemben a Krisztusról vallott igaz hit, tiszta tan felülkerekedését jósolja. Merész jóslat volt ez abban a pillanatban, amikor nagyon is borotvaélen billegett a helyzet a szerző látókörébe eső keresztyén területen. Valóban csak abból a meggyőződésből táplálkozhatott, hogy az igazi Krisztus-hitben nem emberi vélekedés, hanem Isten ereje dolgozik. Aligha lehetne szebb jeligét írni Luther reformációja fölé, 450 esztendő távlatából, mint a most olvasott jánosi mondatot, annak a keresztyén tévtanítás ellen irányuló élével. (6) „Ez az, aki jött víz és vér által, Jézus Krisztus". Jézus „jövetele": az ő földi élete. Két sarkpontja János evangéliumában keresztsége és halála. Jézus megkeresztelkedésének János evangéliumában külön jelentősége is van: ekkor ismerte fel őt Keresztelő János és tett róla tanúságot (J 1,32—34). Jézus keresztségével kezdődött mindegyik evangélium szerint küldetésének teljesítése. A levél a „víz által" megjelöléssel Jézus megváltó munkájának erre a kezdetére utal. A „vér által" a halálára céloz. A „vér" szemléletes, de már elvonttá lett fogalom Jézus halálának megjelölésére (1,7). Keresztsége és halála átfogja, s jelzi is Krisztus földi megváltó munkáját. A két esemény egyúttal a most kezdődő gondolatmenet alapjául szolgál. „nem csupán a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel". A „víz" és „vér" szavak előtt a görögben az elöljáró változása feltehetően csak stílusbeli változatosságra törekvés az író részéről. A második eseményt, Jézus halálát, nyomatékkal ellátó ismétlés pedig vitatkozás a tévtanítokkal. Ezek elismerték Jézus keresztségének jelentőségét, természetesen saját értelmezésük szerint, de nem vállalták a megváltó haláláról szóló hittételt. A levélben szereplő tévtanítók felfogását pontosan nem ismerjük. Állításuk hasonlít távolról a korabeli kisázsiai Kerinthosz tanítására, aki szerint Jézusra a megkeresztelkedésekor galamb alakjában szállt a menynyei Krisztus hatalma, de ez szenvedésekor elvált tőle, s már csak az ember-Jézus halt meg (lásd 4,2-nél). A levélből összeállítható vázlatos rajz csupán annyit mutat, hogy a szóban forgó tévtanítók tagadták Jézus halálának üdvözítő jelentőségét. A mondat 231