Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

tanítóktól megkísértett helyzetében szólaltatja meg szavait. Ezt az értelmezést alátámasztja az egybevetés a megelőző fejezet kezdő szakaszával (vö. 4,4-et 5,4—5-tel). A levélíró fogalmazása az egyes hivő életébe helyezi a győzelmet (1. v: „mindenki, aki"; 4. v.: „minden, ami"; 5. v.: „ki az, aki"). Mindez kétségtelenné teszi, hogy a szöveg eredeti jelentése nem vonatkoztatható az egyház világmissziójára. A győzelem személyes téren jelentkezik, a keresztyének hithűségében, erkölcsi életfolytatásában, szeretetében és a tévtanítókkal szemben való megállásban. Ε két front szorosan összefügg, mert éppen a gyülekezetet fenyegető tévtanítók veszélyeztették az egyes keresztyének hitét és etikai magatartását. János belehelyezi a „győzni" eszkatológikus fogalmát a keresztyén ember jelenébe, sőt nem elégedik meg a jelen idejű fogalmazással — „legyőzi" —, még bizonyosabbá akar tenni a győzelemben, ezért megismétü múlt időben: „és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a hitünk". A „legyőzte" szó igealakja (aorisztosz) a múlt adott pontjára utal, de lehetséges, hogy ebben az esetben egyenlő értékű a perfektumrnal, mely az egykor történt cselekmény mai eredményére teszi a hangsúlyt. Az előző nyelvtani esetben a mondat Jézus Krisztus győzelmére vonatkozik a „világ" meghatározó eleme, az Istentől való idegenség felett. Ez a győzelem a levél látóhatárán Jézus földi életében, különösen kereszthalálában összpontosul. Ez így azt jelentené: hitünk belekapaszkodik a döntő Krisztus-eseménybe, melyben kiáradt ránk is Isten szeretete és megtörtént a bűntől való szabadulás (4,9—10). Krisztus keresztfai győzelme osztályrészévé lesz a később élő keresztyéneknek. Hasonlót fejez ki, csak más árnyalattal, a másik nyelvtani lehetőség: ebben az esetben a mondat az olvasók múltjában a hitrejutással bekövetkezett győzelemre, és annak a jelenbe is nyúló következményére vonatkozik. Győztesek, azaz Istenhez tartoznak. A levélíró nem fél attól, hogy félreérthetik fogalmazását: mintha a keresztyén ember hite lenne erős, győzelmes, és nem az Isten, aki a hitet adta. Ez a gondolat távol van tőle. János evangéliumában és leveleiben a „hit" főnévi formában egyedül itt található, másutt mindig a „hinni" igét használja. De éppen ezen a helyen telik meg hitfogalma új vonással: nemcsak Jézusról mint Isten küldöttéről, kinyilatkoztató járói vallott meggyőződést jelenti (1. 5. v.), hanem Istennek bennünk dolgozó és minden más vonzást legyőző erejét is. 229