Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

eredet, a származás valóságos megjelölésére szolgál (lásd részletesebben 2,29-nél). Az Istentől való származás a keresztyén ember új létére utal, melyet Isten a Krisztusról szóló igehirdetésben, a keresztségben, a Szentlélek ajándékozásával adott. János evangéliuma az esemény megjelölésére ugyanazt a szót „felülről születni", „Lélektől születni" szókapcsolatokban használja, ami megfelel a levélben az „Istentől származás" jelentéstartalmának. Pál „új teremtménynek" nevezi a hivő ember új egzisztenciáját (2 Κ 5,17—18). A mondat azt jelenti, hogy az Istentől nyert új lét ismertetőjele a Jézusról szóló hittétel elfogadása: „Jézus a krisztus". A „krisztus" szó itt nem tulajdonnév, ahogy a levél egyébként használja, hanem a messiás görög megnevezése, akit az Ószövetség népe vár (J 1,41; 4,25). A levélben azonban nem hagyományos jelentésben szerepel, hanem azonos képzettartalmat hordoz, mint az „Isten Fia" (lásd 2,22-nél). Ezért itt is váltakozva használja a szerző ugyanannak a hittételnek elmondására (1. 5. ν.) A Jézus Krisztusba vetett hit helyére azért kerül a róla szóló tan, mert a háttérben a tévtanítókkal folyó küzdelem húzódik. Ezt azonban nem lehet úgy magyaráznunk, mintha a tan elfogadása a levélben elnyomná a személyes hitet. Néhány mondattal arrébb már a kettő egybeforr: „aki hisz az Isten Fiában..." (10. v.). „és mindenki, aki szereti nemzőjét, szereti a tőle származottat is". A mondat elárulja: a Krisztus-hitre mint az Istentől származás ismerte tő jelére azért tért vissza a levélíró, hogy hozzákapcsolhassa a szeretetre buzdító figyelmeztetést. Az emberi élet természetes jelensége, az édesapa és a testvérek iránti szeretet, szolgál mintának. Mint olyan sokszor Jánosnál és az Újszövetségben, a kép nem csupán hasonlat, hanem valóságot fejez ki képies nyelven. A keresztyén ember Istentől kapta létét (az eredeti szöveg pontosan így hangzik: „...szereti azt, aki őt nemzette"). Az Isten iránti gyermeki szeretetből következik azoknak az embereknek szeretete, akik ugyanúgy valóságosan gyermekei Istennek a hitben. Átsugárzik a mondaton az Isten atyai szeretetének bizonyossága, mely már szerepelt a levélben, éppen valóságos Istengyermeki mivoltunkkal kapcsolatban (3,1). A keresztyén ember TÍj létének és a szeretetnek kapcsolatát Péter első levele hasonló módon ragadja meg (1 Ρ 1,22—23). 225