Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

Ebbe a versbe bele van sűrítve az egész megelőző fejezet (4.): Jézus isteni küldetéséről vallott meggyőződés és a testvérszeretetre biztatás. Ez a kettő pedig hozzákapcsolódik a levél még előbbi fejezetének (3.) alapgondolatához, Isten-gyermekségünk valóságához. (2) „Arról ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, ha az Istent szeretjük, és a parancsait megtesszük". Kétséges, hogy az „arról" visszafelé az előző versre, vagy előre mutat-e a mondatra. A kétféle szóhasználat a levélben váltakozik. Ennek megfelelően két értelme lehet a mondatnak. Ha az előző verset folytatja: az Isten iránti szeretet ismertetőjele az Isten gyermekei iránt tanúsított szeretet. Ebben az esetben felcserélt szórenddel értelmileg így hangzanék a vers: „Erről ismerjük meg: ha szeretjük az Istent, szeretjük az Isten gyermekeit, és parancsait megtesszük" (Schnackenburg). Ez az értelmezés belesimul ugyan a levél eddigi érvelésébe (4,21), viszont a vers szövege annyira egybehangzóan nem így szól a kéziratokban, hogy nincs jogunk átalakításához. Marad tehát — bármennyire különösnek tűnik is — a szó szerinti jelentés (az „arról" előremutató értelemben szerepel) : az ellenőrizhetetlen Isten iránti szeretet lesz az eddig éppen megtapasztalhatóságáért dicsért testvérszeretet ismertetőjelévé. A szerző ezzel a megfordítással nyilván más oldalról is meg akarta mutatni: Isten-szeretet, test vér szer etet, Isten parancsainak cselekvése teljesen egybefonódik, egyik a másiknak lesz mutatójává, mert vagy megvan egyszerre mind a három, vagy egyiket sem lehet megtalálni a keresztyénnek nevezett embernél. Ε magyarázatunk helyességét alátámasztja a következő vers is. (3) „Mert ez az Isten iránti szeretet, hogy a parancsait megtartjuk". Isten akaratának cselekvése itt már nem csupán a keresztyén emberben működő agapé-szeretet ismertetőjele (mint 2,3—5ben), nem is csak az Isten iránt való szeretetünk mutatója (mint a megelőző versben: 5,2b.), hanem ez a cselekvés maga az Isten iránt tanúsított szeretet. A levél ismét rámutat, hogy az Istenszeretet nem forró belső élmény, mint amilyen a gnosztikusoknál is ismert volt, nem egyszerűen érzelem, amire később a középkor Krisztus-misztikája hajlott, hanem — tett, Istennek engedelmeskedés. A kör bezárult: mivel az Isten parancsai közül a legfontosabb, valamennyit átfogó, sőt mindegyik lényeget alkotó a szeretet parancsa, azért az Isten iránt való szeretetünk azonos az egymás iránt tanúsított szeretettel. 226