Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

tünk tudatára, máskülönben nem lehetünk bizonyosak hitünkről. Ezzel gondolatmenete megőrizte az „egyedül kegyelemből, hit által való megigazulás" tanítását, mert nem a szeretetre építi a hivő ember bizodalmát az ítéletben, hanem Isten irgalmára, melyet a hit által ragadunk meg, és a szeretet gyakorlása éppen ennek a hitnek valódiságáról győzi meg a hivőt. „A szeretet a hit bizonyítéka, és azt műveli, hogy bizodalmunk legyen, és Isten irgalmáról bizonyosak legyünk" — mondja a versről 1543-ban. Utolsó igehirdetése erről az igéről 1545. június 7-én hangzott el. Így magyarázza, amint a fennmaradt hallgatói feljegyzésből kivehető: az utolsó ítéletben bizodalmunkat az Istenre és a felebarátra tekintve a szeretetem adja meg, mert erről tudom meg, hogy hitem nem üres, valótlan. Ezzel Luther közelébe jutott János szavainak, s hogy még mindig csak a „hit" bekapcsolásával tudja megérteni ezt a verset, amelyben pedig a hitről nincs szó, s a szeretetet csupán mint a hit jelét szemléli —, azért van, mert Pál gondolataival közelít Jánoshoz. Nem tudja elképzelni, hogy amikor János beszél a szeretetről mint az ítéletkor bennünket eltöltő bizakodás alapjáról, az nem szorítható bele Pál gondolkozási sémájába, a hit és cselekedetek problematikájába. Az igazi szeretet János számára Istentől jövő, isteni valóság, s egyik következménye éppen az ítélettől való félelem kiűzése. A jánosi szeretet nem a hit bizonyítéka, hanem azonos vele, mert a hit és a szeretet egyaránt az Istent hordozza, az Istennel való mély közösséget tartalmazza. Mély megilletődéssel állunk meg Luther előtt: a Szentírás az ő számára élete végéig nyitott könyv maradt, amelynek megértéséért szüntelenül fáradozott. Kész volt félretenni saját előző magyarázatát és újat keresni, ha úgy látta, hogy nem találta meg az íráshely igazi értelmét. Küzdött a Szentírás szavával, még ha az olvasott mondat első pillanatra nem fért is össze Isten igéjének megismert világosságával, és nem nyugodott, míg választ nem kapott. Bárcsak tudnánk mi is életünk végéig a Szentírásnak ilyen alázatos, kutató olvasói lenni! Amit Luther János-magyarázataiban megfigyeltünk, abból most már világosabban érthetjük, miért kell a reformáció egyházainak vállalni a továbbvivő feladatot: a reformátorok páli igehirdetésétől soha el nem szakadva, s mégis Jánoshoz János szemével, gondolkozásával közeledni, az ő mondanivalóját külön megérteni. Azt keresni és megtalálni, amit János üzen a mai kor keresztyénségének. 223