Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

szeretete, s ez most is eltölti őket. Isten szeretetét Krisztus küldetésében ismerték meg, s ez a szeretet megragadta őket mindmáig ható érvénnyel. Ugyanezt hangsúlyozza még világosabban az egyik eltérő régi szövegforma, amely a „hinni" igét nem perfektum alakban adja elénk (ahogyan a legtöbb kézirat teszi, a „megismertük" szóhoz hasonlóan: „elhittük"), hanem jelen idejű igealakban írja: „hisszük". Fordításunkban ezt az olvasásmódot követtük, mert így magyarban szépen érvényesül a perfektum sajátossága is, mely a mondatban az egyik vagy talán mindkét állítmányt meghatározza. Máskülönben csak ilyen körülírással lehetne visszaadni a mondat pontos értelmét: Mi megismertük és ismerjük, elhittük és hisszük Isten szeretetét. Az említett szövegváltozat alapján fordíthattuk így: „megismertük és hisszük". A mondat jelentése: a hitbeli megismerés Isten szeretetének elismerését is magában foglalja, önmagunkra szóló teljes érvénnyel, úgyhogy az meghatároz, áthat minket. Figyelemreméltó, hogy Isten hozzánk való szeretete jelen idejű fogalmazásban szerepel. Istennek Krisztus küldetésében megnyilvánult szeretete nem régi, elmúlt, hanem folytatódó, mai, a jelenben meglevő, állandó szeretet. Az egykori és a mai szeretete között (9. v. és 16a. v.) nem szükséges kapcsolást végeznie az írónak, annyira magától értetődik, hogy Istennek Krisztusban tetté, eseménnyé vált szeretetéből mai szeretete következik. Sokatmondó, ha ideiktatjuk a görög szöveg tükörképét: „És megismertük és hisszük a szeretetet, mely Istenben van irántunk". Ezzel a mondattal (16a. v.) a levélíró a megelőző két versben említett Krisztus-hit jelentőségét vonja meg a szakasz nagy témájára, a szeretetre vonatkozólag. A Jézus Krisztusba vetett hit elvezetett és elvezet Isten irántunk való szeretetének elfogadására. Ennek pedig döntő következménye a szeretetünk, melyet Isten hozzánk való szeretete indít el és mozgat. A gondolatkör bezárult. Nincs más hátra, mint még egyszer megismételni a nagy mondatot, a levél leghatalmasabb megállapítását, s hozzáfűzni az eddigieknél is világosabban a belőle fakadó következtetést: „Az Jsten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten őbenne marad." A szeretet nem Isten létezési módja, hanem lényének jellemzője. Annyira elválaszthatatlanul kapcsolja hozzá János a szeretetet az Istenhez, hogy azonosítja vele. Itt, a levél és a jánosi teológia ormának szédítő csúcsán már nem203