Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

Ha a szöveg olvasása közben figyelünk erre a négy, magából az iratból megfigyelhető mozzanatra, „műhelytitokra", egyszerre megértjük a szaggatottnak tűnő és ismétlésekkel átszőtt szakasz hihetetlenül szoros belső egységét, formális logikánál mélyebb gondolati egybekapcsolódását. Az Újszövetségben szinte egyedül­álló gondolkodási menet és eredmény nagyszerűségét semmit sem csorbítja, ha valaki ennél a szakasznál is számol itt-ott az eset­leges alapirat felhasználásával, vagy feltételezett későbbi betol­dással, illetve szöveg-hiányossággal. Rendkívül tanulságos a fejezet végéig tartó gondolatsor eredeti tendenciája, a levélben elfoglalt helye. Ahogyan előbb a Krisztus­hitet nem elméletileg, körülményektől függetlenül tárgyalta, ha­nem a keresztyén tévtanítással összefüggésben (4,1—6), a testvér­szeretet parancsához is azért nyúl hozzá újra, mert fontos szerepe van a gnosztikus keresztyénekkel vívott küzdelmében. A levélből ismételten kitűnik, hogy a tévtanítás nemcsak hamis Krisztus­hitet tartalmazott, hanem mögötte helytelen keresztyén élet is húzódott meg, elsősorban éppen a szeretet hiánya. János levelében szereplő hamistanítóknál a hit és cselekvés terén egyképpen meg­található a törés, méghozzá egymással összefüggésben. A kettő együtt adja azt az eretnek, hamis keresztyén lelkiséget és maga­tartást, amellyel a levél írója szembeszáll, megmutatva az igazi Krisztus-hitet és a tevékeny, cselekvő szeretetet. Ez nem volt elszigetelt eset abban a korszakban. Bizonyítja Ignatius levele a szmirnai keresztyénekhez a második század tízes éveiből. Levelében szintén olyan tévtanítókról szól, akiknél pár­huzamosan jelentkezik a Krisztusról szóló helytelen tanítás (2—5. fejezet) és a szeretet elhanyagolása. Ignatius levele szemükre hányja a hiányzó szeretetet, különösen is az özvegyek és árvák, a nyomorúságot szenvedők, az éhezők iránti kötelességük elmulasz­tását (6,2). Most tárul fel előttünk teljes élességében és mélységében, hogy János levele az igazi keresztyénség megvalósításáért a szeretet te­kintetében ugyanolyan határozottan küzd, mint a Krisztusról val­lott hit és tan terén. A fejezet végéig tartó hosszú szakasz moz­gató ereje az a meggyőződés, hogy nem lehetnek igazi keresztyé­nek, akik Istent szeretni akarják ugyan, de az embert nem. (7) „Szeretteim, szeressük egymást" — ezzel tér rá újra a ke­resztyén szeretet kérdésére, melyet már tárgyalt a levélben mint 189

Next

/
Oldalképek
Tartalom