Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

mint 2 Ρ 2,l-ben, ahol együtt szerepel a rokon jelentésű „hamis tanítókkal"). A „ment ki a világba" szövegrész egyszerre mutatja az igazhitű keresztyének köréből, a gyülekezetből történt indulásukat, és nyilvános prédikáló fellépésüket. A „világ" itt kettős értelmű: az Istentől elszakadt embervilágot, az Istenen, a keresztyén gyülekezeten kívüli életterületet jelenti, de földrajzi jelentésű is, hiszen a gnosztikus keresztyén mozgalom vándorprédikátorok útján terjedt. A levél kétszeres célzása a tévtanítók nagy számára (itt és 2,18-ban), valamint az a körülmény, hogy a levél egész gondolatmenetét és mondanivalóját meghatározza a tévtanítással vívott küzdelem, eléggé sejteti, hogy a hagyományos Krisztus-hithez hű és a gnosztikus keresztyének között az erőviszonyok izgalmasak lehettek. A keresztyénség élet-halál harcáról volt szó a tanításbeli elhajlás miatt, azon a területen, melyet a levélíró tekintete átfog. János levelei az egyház nagyon kritikus belső helyzetében születtek. Erre még visszatérünk a harmadik levélnél. (2) „Erről ismeritek meg az Isten Lelkét: minden lélek, mely vallja, (hogy) Jézus Krisztus testben jött, az Istentől van." Isten Lelkének ismertetőjele a keresztyén tanítók igehirdetésében a Krisztusról vallott hittétel. Hallgatóik erről ismerhetik meg, hogy Isten hatja át a lényüket. A „vallani" („vallást tenni") ünnepélyes, nyilvános kijelentést jelöl, amelyben a belső meggyőződés, a hit szólal meg. János levelének ez a verse az egyház hitvallásképződésének korai pillanatát örökíti meg. Világosan körvonalazódik a keresztyén vallástétel eredeti kettős értelme: az eretnekellenes vonás és a liturgikus jelleg. Ez a kultikus bélyeg nemcsak abban nyilatkozik meg, hogy a vallástétel az igehirdetésben történik (természetesen nem a későbbi idők kialakult prédikációformájára, hanem az I. század végi keresztyén összejövetelek kötetlenebb felszólalásaira kell gondolnunk). A liturgikus jelleg abban a mélyebb értelemben is átsüt a mondaton, hogy a „vallástétel" nem egyszerűen emberek felé fordul — a tévtanítás elhárítására, a keresztyének meggyőzésére —, hanem Krisztus magasztalásává válik. A versben a „vallást tesz" ige tehát az olvasók által hallgatott igehirdetőknek Krisztusról mondott helyes tanítására céloz, amellyel megvallották hitüket, elhárították a hamis keresztyén tant, és magasztalták vele Öt. (Lásd 1,9-nél és 2,23-nál a fogalom magyarázatát. A „vall", „megvall", „vallást tesz" ugyanannak a görög igének — homologeó — fordítása.) 179