Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

legmerészebb hitűekhez tartozott. S mi azzal csitítjuk, csillapítjuk lelkünk vergődését, hogy Isten irgalma felmérhetetlen. A másik mondat: „és ismer mindent". Ez a mondás még titokzatosabb. Mélysége kikutathatatlan. Luther alázatosan torpant meg előtte: ez a szó előtte homályos — vallotta meg azzal az őszinteséggel és alázattal, mely a legnagyobbakra jellemző az emberek között. Az itt nyíló szakadékba nem merte magát belevetni, legalábbis amikor e mondat magyarázásához érkezett el. Máskor, a Szentírás más helyein megtette. Nem ilyen hallatlan merészség, a hit bátorsága volt-e tőle, hogy Isten igazságosságát merte nem az ítéletre, hanem a kegyelemre magyarázni, Krisztusra tekintve?! „És ismer mindent" — ez első pillanatra a kétségbeesett lelket még jobban megrendíti, mert azt juttatja eszébe, hogy Isten mindent lát: legrejtettebb szívrezdüléseit, önmaga előtt sem tudott vagy már elfelejtett vétkeit ismeri. De éppen azzal nyílik meg e mondat mögött az Isten megértő irgalmának végtelen tengere, hogy ő kész mindent számbavenni a megbocsátáshoz. Mindent ismerése nem ítéletét, hanem kegyelmezését szolgálja. Kegyelmes mindent tudás — éppen olyan lenyűgöző és elképzelhetetlen örömhír nekünk, mint a kegyelmes igazságosság volt a reformátor számára. Valami olyasmit érzünk benne, ami új és talán a másiknál is szédítőbb felfedezés: hát az Isten nemcsak tékozló kegyelmével megbocsát nekem, hanem meg is ért engem? Megért az elesettségemben, gyarlóságaimban, emberi vágyaimban, megkísértettségemben, boldogságra szomjazó és az utat elvétő botladozásaimban? Ez a mondat titokzatos mélységével az Isten megértésének nagyságát sejteti, s ez még kegyelménél is jobban beszél a szeretetéről. A megértő irgalom több, mint a puszta irgalom!! 1967 nyarán, e sorok írása előtt nem sokkal, hunyt el Füst Milán, a magyar írónemzedék hőskorának utolsó élő tagja. Egyik regényének (A feleségem története) középkori imádság-töredéket ad mottóul: „Tekintsd hát ezt is, az ördögi feleselést szívünkben, Uram! És ne tartóztasd meg szent szemeid, hogy lássák e nyomorúságot, de a szörnyeteget is, amely a bensőnkben rejtőzve lakik, mert hozzájárul ám az is ehhez, hogy a kísértések úgy etetik őt, valamint mikor hallevest adnának eléje. És ne vígy minket a kísértésbe, könyörgünk estefelé, csakhogy a bűn az ajtón kopog ám, sőt bejön a szobánkba, sőt egészen az asztalig jön előre. Távoztasd 176