Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)
JÁNOS ELSŐ LEVELE
Az ellentétes párhuzamokat egy-egy másként stilizált részlet mellé helyezte el. A kontemplativ szerző nagy gondolatokat mozgat ide és oda, s különböző oldalakról szemléli azokat. A levél gondolatmenetének keringő a mozgása. „Egész írása a tenger hullámjátékához hasonlít" (F. Hauck). Az egyik gondolat indukálja a másikat, majd az előző gondolat később visszatér, újra meg újra felbukkan, ám változott, újszerű formában. A hullámszerűen tovacsobbanó gondolatok nem ragadják ki a szerző kezéből az irányítást, hanem köröző mozgással célhoz visznek. Neveket is említek, akik elsősorban vették észre és bizonyították a levél egységét: E. Haenchen, E. Käsemann, R. Schnackenberg (katolikus kutató). A fentiekben bepillantást nyertünk egy példán az újszövetségi kutatás előrehaladásába. Bultmann érvelése meggyőzőnek látszott. Ám a világhírű tudós is tévedhetett. További nagyon alapos munkával találtak rá mások, hogy a különböző, egymástól eltérő rétegeket azonos szerző dolgozta fel János evangéliuma és az átvett, elsősorban jánosi hagyomány alapján egységes irattá. A jelenlegi végső eredmény mögött sok íróasztali, „szobatudósi" munka rejlik. Egy-egy résztanulmányhoz néha több tucatnyi irodalmat kellett átnéznie a szerzőnek. Alkati kérdés, hogy ki képes erre a tanultsága és a tehetsége mellettf Egy igazi teológusnak bosszúság és keserűség nélkül el kell viselnie azt, ha munkája eredményét mások kiigazítják, meghaladják. Közben a polémiáknak is udvarias stílusban, nem bántó éllel kell folyniuk. Ilyen esetben a dolgozat vagy könyv írója örülhet az izgalmas kalandnak, amelyben része volt, míg céljához ért. Aki ennek az — esetleg kudarccal végződő — útnak a szépségét nem érzi, ne fogjon hozzá. 4. Vallástörténeti háttér Ezzel a kérdéssel ingoványos területre léptünk. Mindmáig ellentétes megállapítások ütköznek. A levelek szellemi háttere abból a szempontból érdekel bennünket, hogy jobban megértsük a jánosi levél szövegét. 1. Az elsősorban számításba jövő vallási gyökér a zsidóság. Az első levél írója a hellenisztikus zsidóságból jött. Ehhez magyarázatul néhány sort kell írnunk. Nagy Sándor uralmától számítják (Kr.e. 33616