Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

neink. Az egész Űjszövetségben egyedülálló teológiai tétel kerül itt elénk, mely kikutathatatlan mélységében és fel nem fedhető titokzatosságában János első levelének ajándéka a keresztyénség számára. A tömör, ki nem bontott megállapításnak a szövegben egyetlen magyarázó megvilágítása van, mely megmarad a sejtetés határán. Ez pedig a mindent ismerő Istenre célzás. Augustinus és Kálvin tévedtek, amikor ezt a mondatot Istennek félelmet ébresztő nagyságára és bírói szigorúságára értelmezték. A szakaszunk részleteinek magyarázatában meglehetősen eltérő mai újszövetségi kutatás abban javarészt megegyezik, hogy a kegyelmes, a szerető Isten nagyságáról van szó. A levél egészével és részleteivel is teljességgel ellenkeznék olyan gondolat, hogy az ítélő Isten mintegy rádupláz a keresztyének lelkiismereti vádjaira, s olyan vétkekkel ejti őket még jobban kétségbe, melyeket nem is sejtettek. Ez az értelmezés összekuszálná a folytatást is, mert ezek után ki merhetné azt mondani, hogy akit nem vádol a szív, az gyúlhat bátor bizalomra Isten iránt (21. v.)?! Mégsem egyszerűen Isten bocsánatának a legerősebb bűntudatot is elnémító nagyságáról van szó, mondjuk olyan értelemben, ahogyan Pál írja: „ahol megnövekedett a bűn, ott még jobban kiáradt a kegyelem" (R 5,20). Éppen ezért János levelének e helyéről Luther értelmezése sem kielégítő, ö az itt jelentkező jánosi gondolatot páli megvilágításba helyezte. Föléje nő-e a te gonoszságod Isten kegyelmének? — kérdezi Luther. Nem — feleli! Ez valóban újszövetségi bizonyosság, a Krisztusról szóló evangéliumból táplálkozó bizodalom, mely Isten megbocsátó kegyelmét minden bűnnél és lelkiismeretfurdalásnál nagyobbnak tartja. De ezen a helyen Jánost kell megértenünk, s ő hasonlót ugyan, de mást, és talán többet mond. Az „ismer mindent" hozzáfűzés árulja el, hogy itt Isten nagysága nem egyszerűen a bűnbocsánat vonalán, hanem megértő szeretetében jelentkezik. A „mindent" megjelölésben benne van az ember összes cselekedete, jók és rosszak, szeretetének tettei és mulasztásai, életének minden bonyolult, titkos és legparányibb rugója, egész esendősége, gyarlósága. Isten úgy nézi az életünket, hogy mindennek mélyére lát és mindent lát, s ebben az átfogó és mélyre hatoló pillantásában megnyilatkozik megértő szeretetének irgalmas nagysága. Istennek a vádoló szívünk fölé növő nagyságában egyszerre van jelen legkisebb jó tettünknek, legapróbb 161