Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

szeretetünknek kegyelmes számbavétele és bűneink bocsánata: életünk irgalmas magyarázata. Az írásmagyarázó emberi szava gyengévé és elégtelenné válik, hogy csak megközelítse is, amit Istennek mindent ismerő és tekintetbe vevő szeretete, megértő nagysága takar. Tudatában vagyok, hogy a „megértő Isten" félreérthető és tapogatózó magyarázata annak, amit itt János elmond Istenről. A levélíró is megáll e kimeríthetetlen tengermélység láttán. Nem írja körül, nem magyarázza közelebbről mondatát, megmarad a betekinthetetlen és a végtelenségbe vesző körvonalnál, a kontúrnál: Isten nagyobb a szívünknél és ismer mindent —, de ezt a rejtélyes és hatalmas megállapítást a vergődő szív megnyugtatására mondja, ez bizonyos. Szeretetünk hiányainak és vétkeinek, különböző bűneinknek súlya alatt Isten előtt megrettenve, belevethetjük magunkat Isten megértő könyörületességének tengerébe, ö ismeri életünket minden indítékával, adottságával, öröklésével és körülményeivel együtt, jól látja szeretetünk megnyilatkozásait és számtalan vétkünket; lényünk rejtett mélységeibe és szakadékaiba is bepillant, de ez a bennünket egészen átvilágító fénye nem más, mint az ő lényének kisugárzása: a szeretete. A szakasz első (19a. v.) és második (19b—20. v.) gondolati lépcsője között tehát nem szakad meg az összeköttetés. Összekapcsolja a merész, ellentétes pólusú, paradox keresztyén látásmód, amit a levélben néhol megfigyelhetünk: az Istenhez tartozásnak a szeretet az ismertetőjele, de lelkiismeretének vádjai alatt Isten előtt összeroskadó szív megnyugodhat Isten mindent ismerő, szeretetünket is jobban látó, vétkeinket megbocsátó, kegyelmesen megértő nagyságának tudatában. Utolérhetetlen összecsendülése a szavaknak, hogy a levél egyik alapfogalma, a „megismerni" — amelyet a szerző a tévtanítás zászlójaként vesz kezébe, és írja rá a helyes keresztyén tartalmat levelében — a 20. versben kétszeres változatban ismétlődik. Ebből a szóból származik a görögben az „elítél" szó (kataginóskein), amivel a szöveg a szív vádolását kifejezi. És ez a szó adja rá a teljes megoldást: Isten mindent „ismer" (ginóskein). A keresztyén gnosztikus tévtanítás kulcsfogalma nyitja meg János kezében Isten irgalmas nagyságának ajtaját. Énünk vádoló önismeretével szemben az egyetlen megnyugvás, hogy Isten kegyelmesen ismer minket. 162