Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

resztyén ember „nem vétkezik" és „nem vétkezhet" csak formája szerint állítás, a valóságban felszólítás. Továbbá: a keresztyén ember bűntelensége Isten kegyelmes ítéletében található, nem pedig a keresztyén ember valóságos cselekvésében. Hasonlóan megkerüli a szöveg eredeti értelmét az a magyarázat, mely szerint kihegyezett állításokkal van dolgunk, nem szabad szó szerint vennünk. A katolikus írásmagyarázat felelete sem elfogadható, mely a „vétkezik" jelentését a Krisztus-hittől való elszakadásra és a legsúlyosabb erkölcsi vétkekre szűkíti (Schnackenburg). Erre a szőve? nem ad módot. A helyt nem álló magyarázatot a levél más helyéről (5,17) vetíti ide az illető kutató. A kérdés megoldására a szakasz magyarázatának végén térünk rá. (10) „Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: senki nincs az Istentől, aki nem cselekszik igazságot Ezek szerint a helyes erkölcsi cselekedetek, illetve azok hiánya, ellentéte számítanak megkülönböztető jelnek. Az egyik embert Isten lénye határozza meg, a másikat a gonosz hatalma járja át. Az emberek két csoportra osztása erőteljesen dívott a késői-zsidó irodalomban, különösen is élesen jelentkezett a kumráni zsidó közösség gondolkodásában. A Holt-tengeri Tekercsek saját vallásos közösségük tagjait „a fény fiainak", a többi embert „a sötétség fiainak" nevezték. Ez a kettéosztás megfelelt a gnosztikus gondolkozás dualizmusának. János levelében itt is számolhatunk gnosztikus hatással. A felismerhető különbséget János erkölcsi természetűnek ítéli fenti megállapításával. Az erkölcsi életfolytatást mondja megvonható határnak Isten gyermekei és mások között. Mintha hivő keresztyénnek lenni nyilvánvaló erkölcsi tökéletességet jelentene, a nem hivő ember cselekvése pedig feltétlenül helytelen volna erkölcsi szempontból. Ez az állítás így önmagában nem igaz és teológiailag sem érvényes, s ez a körülmény figyelmeztet, hogy nem szabad az itt olvasott egyes megállapításokat elszigetelten magyarázni, hanem összefüggésükben kell értelmüket megtalálni, amint alább megpróbáljuk. „... és (az sem), aki nem szereti a testvérét" — ez a levélírónak már továbbvezető hozzáfűzése. A következő szakaszban ugyanis a testvérszeretet kerül elő, a levél immár másodízben visszatérő fontos motívumaként. Ezzel a megjegyzéssel a legfontosabbat emeli ki a levél írója a keresztyén ember erkölcsi magatartásából. 135