Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

A hivő ember és a bűn kérdésében az egész levél — három részlet kivételével — egyértelmű és világos álláspontot mutat: a keresztyén ember is vétkezik. Másképpen értelmetlen lenne a levél számos felhívása, intése, biztatása (2,15.28; 3,3; 3,20 stb.). A kivételt képező három részletből az egyiket már tárgyaltuk (1,5—2,2); a másodikkal most foglalkozunk (3,4—10); a harmadik, az utóiratban, még hátra van (5,16—18). Az utóbbit most még nem vonjuk bele a tárgyalásba, a megoldást nem vinné előre, inkább az itt nyert eredményt használjuk fel majd annak értelmezésénél. Az említett első levélrészlet határozottan és nyilvánvalóan paradox jellegű: egyaránt tartalmazza az Istennel való közösség összeférhetetlenségét a bűnnel (1,5—7a), valamint a keresztyén ember meg nem szűnő bűnvallásának szükségességét és Isten állandó bocsánatát (1,8—10). A két ellentétes pólust a levél azután úgy kapcsolja össze, hogy a „nem-vétkezés" gondolatát felszólítássá teszi a keresztyén ember életében, a hívőnek mégis elkövetett vétkeire pedig hirdeti Krisztus művének bűnbocsánatot szerző jelentőségét (2,1—2). A levél második említett részletében, melyet most olvastunk (3,4—10), ez a paradoxon, ellentmondó igazságok összekapcsolása, nem található. Egyértelmű álláspontja, hogy a hivő ember nem vétkezhet. De szabad-e a szakaszt a levélből kiszakítva néznünk?! Ha a levél egészében keressük a szakasz helyét, kitűnik, hogy az egyik pólus szerepét látja el, amelyhez az ellentétes pólust a levél többi része szolgáltatja. A levél elején megfigyelt paradoxon itt nagyban jelenik meg előttünk: a most olvasott szakasz és a levél általános álláspontjának ellentétes igazságaként. Ezzel ellensúlyt kap ez a szakasz a levél számos részletében, s „a keresztyén ember vétkezik — nem vétkezik" dialektikus igazsága tűnik elénk. Ez az első válaszunk a szakasz teológiai értelmezésének kérdésére. Itt azonban nem állhatunk meg. A tárgyalt szakasz nagy része a feltételezett alapirathoz tartozik több kutató szerint. Ha elfogadjuk a feltevést, innen is kapunk segítséget a szöveg megértéséhez. Ezt vázolom röviden. Az alapirat keresztyén irat lehetett, de az itt felhasznált tételsora dualista gnosztikus gondolatokat ölel fel. Stílusbeli és tartalmi szempontok alapján elég határozott körvonallal tűnik elő e versekből a vélt alapirat szövege 136