Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

jövendő örök életről, de részletező és színező emberi elképzelések nélkül. A végső keresztyén reménység alapja Isten (a görög elöljáró szó világosan jelzi, hogy Istenre épülő reménységről van szó). A reménység tartalma az Istennel való közvetlen találkozás (az „ezt a reménységet" szövegrész az előző versre mutat: Isten meglátására). A végső keresztyén reménységből erkölcsi kötelezettség támad: a „megtisztítani" szót eredetileg a zsidó kultikus értelemben használja az Űjszövetség (például J 11,55. Csel 21,24), de új tartalommal is megtölti: az erkölcsi tisztaságot, bűnöktől való mentességet érti rajta, mint itt is. A teljes erkölcsi tisztaságot Krisztusnál láthatja a hivő — rá vonatkozik az „ő" (az eredetiben távolra mutató névmás: „amaz"). Krisztus példáját állítja a szerző újra az olvasók elé (2,6). Az egész eszkatológikus előretekintés, mely a szakaszt átfogja (2,28—3,3) a jelenre vonatkozó etikai követelményben végződik: a hivő ember végső reménységéből itt a földön az erkölcsi tisztaságra való törekvés következik. Ez a vers összekapcsolja az eszkatológiát és az etikát. 2,28—3,3 magyarázatának összefoglalása A levél az olvasók tekintetét Krisztus vissza jövetelére irányítja, melyhez a végső ítélet is kapcsolódik. A nagy Bíró elé úgy mehetünk bátran, bizalommal, és akkor számíthatunk felmentésünkre, ha megőrizzük a Krisztussal való kapcsolatot, az előző szakaszban vallott Krisztus-hit megtartásával. A hivő ember Istentől kapta új létét, mert Isten nemcsak gyermekévé fogadta, hanem valósággal azzá tette: saját lényéből adott belénk, amikor Szentlelkét ajándékozta, hitet és szeretetet teremtett bennünk. Az Istentől kapott keresztyén lényünkből a jónak cselekvése következik mindennapi életünkben, amint arra Krisztus bűntelensége is figyelmeztet. Isten nagy szeretetéről tanúskodik Isten-gyermeki voltunk. Ez azonban rejtett az emberek előtt: a keresztyén ember mai egzisztenciáját csak az Isten szeretete alapján lehet felismerni. A keresztyén embernek a feltámadással elkövetkező végső létformája pedig a hivő ember számára is ismeretlen. Csak annyit mondhatunk, hogy alkalmassá válunk az Istennel való közvetlen találkozásra. Az Istentől elválasztó korlátok ledőlnek, és közvet128