Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

lemben. A Hegyi Beszéd közli Jézus szavát: „Boldogok a tiszta szívűek, mert Istent meglátják" (Mt 5,8). Pál is szól Isten eljövendő meglátásáról, szembeállítva a hit mai töredezett istenismeretével (1 Κ 13,12). János ezt a hagyományt eleveníti meg. A „tudjuk" bevezető szavával az olvasókat a keresztyén tanításra vonatkozó ismeretükre emlékezteti. „Isten látásának" hagyományos keresztyén gondolata alkalmas volt a levélíró számára, hogy az olvasók előtt érthetően és mégis minden emberies elképzeléstől menten rajzolja meg vele Isten gyermekeinek eljövendő létét. Isten látása a misztérium-vallásokban az istenséggel való egybeolvadást jelentette, mely titokzatos szertartások révén történik meg. János ezzel szemben Isten „meglátását" kiemeli a földi lét köréből, és az eljövendő végső dolgok közé sorolja. Az Istenhez való hasonlóvá válás nem istenülést jelent, mint a korabeli pogány kegyességben. Istennek antropomorf, emberszabású elképzelését kizárja, hiszen akkor nem lenne szükség az Istenhez hasonlóvá léteire. Különben is a gnosztikus gondolkozásnak egészen elszellemiesített istenképzete volt. Az Istenhez való jövőbeli hasonlóságnak (nincs szó azonosságról) pusztán az a jelentősége, hogy képessé válik az ember arra, amire földi létében érzékszerveivel, értelmével, lelki működésével képtelen: az Isten teljes megismerésére, a vele való közvetlen találkozásra, Isten hiánytalan megtapasztalására. De hogy ez közelebbről a hivő ember eljövendő örök életében milyen létformával jár, arról János joggal és helyesen hallgat, mert meghaladja az ember felfogóképességének határát, s csak mitologikus képzelgésbe vezetne. Istenből és a keresztyén végső reménységből csak annyit tudunk konkrétan megragadni, amennyit emberlétünk korlátai engednek. Isten teljes valósága és az üdvösség mibenléte túl van a hitbeli megismerés lehetőségein. János tehát itt az őskeresztyén reménységet visszhangozza, hogy a hivő embernek a végső teljesség meghozza Isten közvetlen, hiánytalan megismerését, megtapasztalását (lásd ehhez 2 Κ 5,7-et is). (3) „És mindenki, aki ezt a reménységet veti Belé, megtisztítja magát, amint ő tiszta." A jánosi iratokban itt találkozunk egyedül a „reménység" szóval. Ezt a jellegzetes őskeresztyén, különösen is páli fogalmat használja, mert az egész szakasz a hagyományos tant szólaltatja meg Krisztus vissza jöveteléről és az el127