Veöreös Imre: János levelei (Budapest, 1998)

JÁNOS ELSŐ LEVELE

Hat helyen használja a levél az „Istentől nemzés" fogalmát. A képzet vallástörténeti gyökere a hellénisztikus keleti misztériumvallások világában sejthető, a kutatás ennél tovább nem jutott. A misztériumkultuszok a tagjaik sorába történő felvételt, a „beavatást" titokzatos szertartások kíséretében végezték. Ezeknek a szertartásoknak többek között azt az értelmet tulajdonították, hogy közvetítik az istenség által történő nemzést, szülést. A beavatás révén isteni mag hatol az emberbe (Windisch). A Corpus Hermeticum elnevezésű iratgyűjteményben — János első leveléhez hasonlóan — Isten megismerése azonos az Istentől nemzéssel (e gyűjteménybe foglalt gnosztikus iratok az első három században keletkeztek Egyiptomban, közülük a legjelentősebb az első századra nyúlik vissza és a pogány gnózis egyik legkorábbi példáját mutatja; lásd bevezetésünkben a hermészi iratokat). A mitikus nemzés masszív képzete itt is eltűnik, szellemesítve van. miként János első levelében. Az összehasonlítás megmutatja a lényeges különbséget a gnosztikus irat és az újszövetségi levél szóhasználata között. János levelében az „Istentől nemzés" az igehirdetés hivő elfogadását jelenti, a hermészi iratokban pedig az embernek az igazi, isteni létére történő visszaemlékezésében megy végbe. Jánosnál az „Istentől nemzett" hivőt a szeretet jellemzi; az említett gnosztikus iratban hiányzik minden etikai vonatkozás, és a cél az istenülésre, a mindenség eksztatikus átélésére való eljutás. A „testvér" kiesik ebből a látóhatárból, Jánosnál ellenben az „Istentől nemzettek" életében döntő helyet foglal el. Ez az egybevetés tanúsítja, hogy az „Istentől nemzés" szóhasználata János első levelében vallástörténeti eredetű, másrészt viszont azt is bizonyítja, hogy e terminológia teljesen új, keresztyén tartalmat kap a testvérszeretet és a Krisztus-hit legfőbb alkotó motívumában (H. Braun). A misztérium-vallások és a gnosztikusok gondolatvilágában kell tehát felismernünk azt a szellemi talajt, amelyben Jánosnak ez a képzete eredetileg gyökerezik (Karner K.). Ószövetségi, késői-zsidó, őskeresztyén és páli párhuzamos gondolatok elősegítették az idegen képzet keresztyén használatát. Az Ószövetségből a második zsoltár jön számításba, ahol Isten így szólítja meg a királyt: „Én fiam vagy te, ma nemzettelek téged". Ezzel a szóval a fiúvá és örökössé fogadást, az adoptálást jelöli a zsoltár. Később a zsoltár messiási értelmezést kapott. Az Újszövetségben már vi123