Vámos József: Ezékiel könyve I. (Budapest, 1989)

Ajánlás

Ajánlás A hívő keresztyén ember Isten igéjéből él, abból táplálkozik, abból nyer útmutatást, innét kapja a hitét, az ideig és örökké tartó kegyelem ígéretét. A keresztyén ember ezért olvassa a Szentírást. Nem is kell mást tennie, mert ha a maga gyülekezetének, egyházának hívő tagja­ként él - és ez, a közösségben való élés nagyon fontos akkor az Isten igéje - a Szentlélek segítségével - önmaga magyarázza, önmaga érteti meg magát. A magam élete, életsorsa viszont úgy alakult, úgy alakította Isten, hogy a személyes, hitbeli kérdéseimen túl, a Szentírásnak valamikori és jelenbeli megértésére, megértetésére ösztökélt, és ezt a szolgálatot bízta rám evangélikus egyházam is. Most már majd' négy évtizedet töltöttem el ebben a megértő és megértető munkában és soha be nem fejezhető szolgálatban. Felejthetetlenek voltak ezek az évek, és ezért, mintegy köszönet­képpen, viszonzásként kíséreltem meg átadni mindazt, amit Ezé­kiel próféta könyvéről elmondani, leírni képes vagyok. Ajánlom ezért ezt a könyvet minden hitbeli testvéremnek, csa­ládom tagjainak, tanítványaimnak, de mindenekelőtt: Máté uno­kámnak, aki - reménységem szerint - a hitben és a szolgálatban követni fog! Isten békességszerző, kegyelmes akarata legyen és maradjon velünk! 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom