Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)

III. Jézus Galileában

kor bezárult az ég három esztendőre és hat hónapra, és nagy éhség lett az egész országban, (26) és közülük egyikhez sem küldetett Illés, csak a szidoni Sareptába egy özvegy asszony­hoz. (27) Sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idején, és egy sem tisztult meg, csak a szir Naámán." (28) Harag öntötte el őket mind a zsinagógában, amikor ezt hallották. (2£) Felkeltek, kiűzték a városon kívül, és elvitték annak a hegynek a szakadékához, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák.- (30) Ö azonban átment közöttük, és eltávo­zott. 1: Az áment mindig valamilyen kívánság kijelentése vagy imádság végén szokták mondani, nem találunk példát arra. hogy ezzel kezdték volna a beszédet, ahogyan Jézus tette; még az őskeresztyénség sem vette át ezt a szokást; ez tehát Jézus sajátos szokása, ami arra mutat, hogy amit kijelent, annak előzménye van: imádságban fogadja el Isten akaratát, és miután áment mond rá, kijelenti az embereknek. — 2: Szikláról való letaszítás előzte meg a rr.egkövezést; Názárettől 1 kilo­méternyire van egy 8 méteres, 2 kilométernyire egy 60 méteres sza­kadék: ezek egyikére lehet gondolni, mint az esemény színhelyére. Az Ür kedves esztendeje 14—21. Lukács evangéliuma fontos eseményhez érkezett: Jézus megkezdi működését. Folytatódik a párhuzam Keresz­telő János és Jézus között. Keresztelő János üzenetet kap Is­tentől, amelyet tovább kell adnia (3,2). Jézus a Szentlélek ere­jével és szabadságával kezd tanítani. Első nagy megnyilatko­zására, mintegy programbeszédére, Názáretben kerül sor, ahol felnevelkedett. Márk ezt az eseményt röviden mondja el, és Jézus galileai működésének végére teszi (Mk 6,1—6). Lukács előrehozza, és hangsúlyt tesz rá: Jézus az evangéliumot elő­ször a hozzá legközelebb állóknak hirdeti. Nem rendkívüli eset, hogy felolvas a zsinagógában, és hogy magyarázatot fűz hozzá. Joga volt ez minden felnőtt zsidó férfinak. Mózes öt könyvét, a Tórát folytatólagosan szokták olvasni, és ehhez a prófétai könyvekből mindenki maga választhatott egy meg­felelő szakaszt. Jézus kezébe Ézsaiás próféta könyvét adták. Szívesen olvasták ezt nemcsak Kumránban hanem a zsinagó­gákban és az őskeresztyén gyülekezetekben is (Cs 8,28). Jézus olyan szakaszt választ ki belőle, amelynek teljesülését a mes­85

Next

/
Oldalképek
Tartalom