Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. 2. kiad. (Budapest, 1991)
VII. Jézus feltámadása
ségbe vonni. — 2: Ez a vers is hiányzik a kéziratok egy részében, de nemcsak a nyugati szövegben, hanem a szír fordításokban és Marcionnál is; egyezik Jn 20,20-al; erre is érvényes az előző jegyzet, de eredetisége kevésbé valószínű. — 3: Lukács korában még nem volt az Ószövetségnek összefoglaló neve, és nem volt lezárva az ószövetségi kánon. Ezért sorolták fel egyes részeit. Én vagyok az! 36—43. Lukács evangéliuma végigvezet Jézus működésének történetén és megmutatja, hogyan halad előre lépésről lépésre. A feltámadás történeteiben is ez a haladás érvényesül. Az első hírt asszonyok hozzák, azután megjelenik Jézus Péternek, szinte egyidejűleg a két emmausi tanítványnak, itt pedig a tanítványok egész gyülekezetének. Ez sokkal több Lukács szerint mint a tizenegy. Együtt vannak azok, akik feljöttek Jézussal Jeruzsálembe (19,37; 24,9. 10. 33). Pál apostol is tud arról, hogy Jézus egyszer a tanítványok nagy csoportja előtt jelent meg (lKor 15,6). Ebben a történetben nagy hangsúly esik egyrészt a tanítványok hitetlenségére, amelyet csak megjelenése tud legyőzni, másrészt Jézus testszerinti feltámadására, amelyet Jézus kézzelfoghatóan bizonyít. Míg a tanítványok gyülekezete hallgatta az emmausi tanítványok beszámolóját, megállott közöttük Jézus. A megszokott és mindennapi köszönéssel üdvözli őket: „Békesség néktek!" Ez nemcsak arra emlékeztet, hogy a feltámadt Jézus is valóságos ember, hanem arra is, hogy Jézus ezzel a köszönéssel küldte el tanítványait az evangélium szolgálatára, és ebbe belefoglalta egész evangéliumát (10,5). Itt újra célhoz ér egy vonal, amely végigfut Lukács evangéliumán. Kezdődik Zakariás hálaadó énekénél, folytatódik a karácsonyi angyalok dicséretével, békességgel bocsátja el Jézus a bűnükből és betegségeikből gyógyulókat, ezzel küldi ki tanítványait, újra megszólal a békesség hangja a jeruzsálemi bevonulásnál, és különös nyomatékot kap a szenvedés történetében azzal, hogy ez Jeruzsálem számára a meglátogatás alkalma, amikor felismerheti békéjének feltételeit (1,79; 2,14; 7,50; 8,48; 10,5; 19, 38. 42). Magától értetődik, hogy ez magába foglalja az Istennel való békét és a lelki békét, de sohasem korlátozódik erre. Kiterjed az emberi közösségekre, az egész nép, sőt az egész föld békéjére is. A feltámadt Jézus köszönése jelzi, hogy fel368
